John McGuinness a Man TT után visszavonul

2022.02.17. 09:38

John McGuinness vitathatatlan legendája a Man-szigeti TT versenyeknek. Összesen huszonhárom futamgyőzelmet tudhat magáénak, ennél többet (huszonhatot) csak a szintén emblematikus egyéniségnek mondható Joey Dunlop tudott megnyerni. Azonban McGuinness idén már ötvenéves lesz, és úgy döntött, lassan ideje felhagyni a száguldással.

13k

Persze mindez nem jelent túl nagy meglepetést, már 2020 decemberében is beszélt ilyen tervekről, lényegében elkezdte előkészíteni a visszavonulást. Már az idei versenyre is leginkább csak dacból készül: az elmúlt két kiírás a járványhelyzet miatt elmaradt, a legutóbbi TT viszont nem sikerült jól McGuinness számára, meg is állt alatta a Norton. Márpedig ő nem szeretné ilyen dicstelenül és méltatlanul befejezni pályafutását.

Ebben az évben meglesz a századik TT-futama, ráadásul jó eséllyel a mezőny legidősebb tagjaként. Egy Honda Fireblade nyergébe ül majd fel, a modell idén éppen harmincéves, tehát ez is ad egyfajta különlegességet McGuinness utolsó fellépésének. A veterán klasszis úgy fogalmazott: „A motorok egyre gyorsabbak, de a kihagyás miatt mindannyian feszültek vagyunk, izgatott a várakozás. De amikor ott leszünk, nyélgázon megyünk majd.”

Az idei Man-szigeti TT viadalt a jelenlegi tervek szerint május 29. és június 11. között rendezik meg. Addig is, olvassátok Guld Péter kollégánk korábbi interjúját John McGuinness-szel.