A Yamaha negyven év után otthagyja a Dakart

2022.03.01. 09:50

A Yamaha a 2022-es Dakaron a negyedik helyen végzett, az elmúlt évek sikertelensége pedig betette a kaput a japán márkánál, és bejelentették, hogy kiszállnak a Dakarból és a raliversenyzésből, legalábbis gyári csapattal nem lesznek jelen. Ez egy nagyon súlyos döntés, tekintve, hogy a Yamaha az elmúlt negyven évben stabil szereplője volt a világ legnagyobb terepversenyének. Ez a bejelentés kizárólag a motorkerékpáros kategóriát érinti, a quadokkal továbbra is indulnak.

despres

A Yamaha utoljára 1998-ban nyert Dakart még Stéphane Peterhansellel, azóta hiába próbálkoztak, nem tudtak újabb trófeát szerezni, pedig 2014-ben az ötszörös bajnok Cyril Despres-t is leigazolták, aki akkor a negyedik helyre volt jó Marc Coma ellen, pedig az előző két KTM-es évében egyaránt nyerte a Dakart.

A Yamaha és a hosszú távú terepversenyzés több szálon is összefonódott az elmúlt négy évtizedben. A szakítást bejelentő Eric de Seynes (a Yamaha Motor Europe elnöke) például kétszer indult Dakaron, illetve hosszú éveken keresztül együtt dolgozott a Yamaha legendás igazgatójával, Jean-Claude Olivierrel, aki több szakaszt is nyert, illetve hatalmas szerepe volt abban, hogy a Yamaha Európában sikeres lett, ő harcolta ki például annak idején a VMax forgalmazását, illetve érte el, hogy több országban piacvezető legyen a márka.

cyril despres

A sikertelenség mellett egy másik okot is megemlítettek, miszerint a Dakaron induló motoroknak nincs piaci relevanciája, hiszen lényegében prototípus gépekkel folyik a verseny. A jövőben ezért inkább arra fektetnek hangsúlyt, hogy például bemutassák a Ténéré 700-ban rejlő lehetőségeket.