Súlyos milliókért, de még idén jön a Tarform café racere

2022.03.08. 10:14

Tavaly nyáron írtunk legutóbb az elektromos gépekben utazó, fiatal brooklyni vállalat, a Tarform elektromos gépéről, a Lunáról. Akkor derült ki ugyanis, hogy a korábban már megszellőztetett Scrambler Edition nevű, scrambleres stílusú kivitel mellé elkészítik a Racer Editionnek keresztelt café racert is.

2021-tarform-luna

Akkor arról volt szó, hogy még 2021-ben indulhat a gyártás, de a jelek szerint ez nem valósult meg, most ugyanis éppen azt ígérik: még idén elrajtol az összeszerelés. Ez azért is hangzik most reálisnak, mert egy kicsi, limitált szériát el is készítettek, a Founder Edition mindössze 54 példányos kiadás. Ezeket a motorokat teljes egészében kézzel rakták össze, méghozzá a megrendelő egyedi kívánságai alapján, tehát nincs két egyforma. Mondjuk, az ára is elég combos: 42 ezer dollár, vagyis úgy 15 millió forint.

Ennél sokkal olcsóbb lesz a Racer Edition és a Scrambler Edition, azokért 24 ezer dollárt, vagyis jelenlegi árfolyamon mintegy 8,5 millió forintot kell majd kicsengetniük a vevőknek. Az 55 lóerős teljesítmény és a 10 kilowattórás akkucsomag megegyezik a Founder Edition adataival, de ezek nem kapják meg az Öhlins futóművet és az ISR fékeket.

A két lakosságibbnak mondható változat első példányai a tervek szerint még idén eljutnak a megrendelőkhöz.