Megcsinálta a mesterhármast Razgatlioglu

2022.07.18. 11:16

Noha az időmérő edzésen még Jonathan Rea és a Kawasaki volt fölényben, végül mégis Toprak Razgatlioglu mesterhármasával zárult a Superbike-vébé hétvégéje Donington Parkban. Az első rajtkockát Rea szerezte meg márkatársa, Lowes előtt. Razgatlioglu ekkor még közel fél másodperccel volt a hatszoros bajnok mögött.

Screenshot 2022-07-18 at 11-13-06 WorldSBK.png

Az első főfutamon aztán Razga rögtön az élre állt, és fokozatosan el is kezdett kiépíteni egy magabiztosnak mondható előnyt. Bautista megcsípte a második helyet, ott Rea-vel váltották egymást többször is. Nyolc körrel a vége előtt azonban a spanyol bukott, és bár vissza tudott menni a pályára, kicsivel később mégis a bokszba vezetett az útja. Innentől már Razgatlioglu behúzta, Rea és Lowes fért még dobogóra.

A sprintverseny elején hasonló forgatókönyv zajlott le, legalábbis abból a szempontból, hogy ismét a címvédő rajtolt jól. Rea többször is előzéssel próbálkozott, mögöttük Redding és Lowes vívott a dobogó legalsó fokáért. Ezt kihasználva Bautista felzárkózott, de megelőzni már csak Lowes-t tudta. Razgatlioglu behúzta, Rea és Lowes fért be a háromba.

A második főfutamon ismét Razgatlioglu jött el jól, a rajt másik nyertese Bautista volt, aki Reddinget lépte le. Kezdetben Rea szorosan ott volt Razgatlioglu nyomában, sőt a török kisebb hibáját kihasználva egy pillanatra az élre is tudott állni, de riválisa gyorsan visszaelőzött. Ezután el is bírta Rea nyomását, és tíz körrel a vége előtt elkezdte lerázni magáról. Végül 1,1 másodperces előnnyel nyert, megszerezve a régóta áhított mesterhármast. A második helyet Bautista az utolsó körökben húzta be, Rea harmadik lett.

Összetettben továbbra is Bautista vezeti a pontversenyt, neki 246 pontja van, Rea pedig 229-cel áll mögötte. Razgatlioglu most már 203 pontos, tehát a szezon feléhez közeledve még most is abszolút háromesélyes a bajnoki cím sorsa.