Felfüggesztik a hajdúnánási MotoGP-projektet

2022.09.20. 15:27

A megszorítások áldozata lett a hajdúnánási MotoGP-pálya, legalábbis egyelőre biztosan – derül ki a 444.hu cikkéből. A portál az építésügyi minisztériumot kereste meg a beruházással kapcsolatban, ahonnan az egyik illetékes azt válaszolta: „a szabály egyértelmű. Ahol nem kezdődött meg az építkezés, azt a beruházást felfüggesztjük.”

BORD - MOTOGP 1 (visualization  Homologue)

A versenypálya tervpályázatának nyertes pályaművét tavaly tavasszal mutattuk meg, a tervek kezdetben arról szóltak, hogy már 2023-ban hazánkba érkezne a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye. Idén április végén, szintén a 444.hu nyomán írtuk meg, hogy csúszhat a megvalósítás, akkor még egyes területek tulajdonjogának megszerzése is hátravolt. Akkor az tűnt valószínűnek, hogy 2024-től lehetnek futamok Magyarországon, onnantól számoljuk az állam és a sorozat jogtulajdonosa, a Dorna közti tízéves együttműködést.

Hivatalosan ugyan még nem jelentették be a projekt felfüggesztését, de a fent idézett minisztériumi válasz elég egyértelmű. Ha tartani tudták volna az eredeti ütemtervet, a szabály nem vonatkozna a versenypálya kivitelezésére. Amikor a késést jelezték a Dornának, egyéves haladékot kértek, így a módosított forgatókönyv szerint 2024 nyarára készült volna el a pálya, szeptemberben lett volna az első futam. Arról egyelőre nincs információ, hogy most hogyan változnak ezek az elképzelések.

Forrás: 444.hu