Elektromos moped jöhet a Hondától

2022.10.18. 11:52

Legalább tíz elektromos modellt mutatna be 2025-ig a Honda, ezt még szeptemberben jelentették be. Ezeket több kategóriába célozzák, lesznek kimondottan hobbicélú gépek, és lesznek ingázóknak szánt célszerszámok. Utóbbiak közé tartozhat az a robogó, vagy inkább moped is, amelynek szabadalmi képei most kerültek nyilvánosságra.

A kismotor esetében szó szerint megáll a moped elnevezés, hiszen tényleg pedálos, bár pont e tekintetben rögtön egy furcsaságot is tartogat: ránézésre az üléshez képest igen hátul van a pedál, így tekerni nem lehet valami kényelmes – nyilván mire szériagyártásba jut a modell, ez még finomodhat. Egyébként pedig tekerve a hatótávot, sőt átmenetileg akár a teljesítményt is növelhetjük.

Egyébként a lábunkat – amikor nem pedálozunk, – sík trepnin pihentethetjük. Maga a dizájn egészen minimalista, hátul a robogókra jellemző farokidom sincs meg, helyette egy hagyományosabb sárvédőt kapott a kis Honda. A kormány alatt találunk egy akasztófület, az első féktárcsa pedig elég szerény. Ránézésre akár azt is gondolhatnánk, hogy elektromos kerékpárról van szó, de a hátsó sárvédőn elhelyezett rendszámfelfogatási pontok árulkodnak arról, hogy inkább a robogók alternatívájának szánják.

Nem kizárt az sem, hogy a Honda egységesített és cserélhető akkumulátorát kapja meg. Ami pedig a hajtást illeti, a pedálon kifejtett erőt lánc viszi át a hátsó kerékre, viszont alapból az agymotor mozgatja a robogót. További részletek egyelőre nem ismertek, de vélhetően nem kell már nagyon sokat várni a sorozatgyártású modell bemutatására.