Öt új Energica jöhet pár éven belül

2022.10.20. 11:04

A következő néhány évben több újdonság bemutatását is tervezi az Energica, méghozzá egy komplett sorozatot húznának fel a májusban bemutatott Experia túraenduró műszaki alapjaira. Ez azt jelenti, hogy a vázon és a motoron is osztoznának a friss modellek.

energica experia 1

Erről a márka értékesítési igazgatója beszélt, ennél többet ugyanakkor nem árult el arról, pontosan milyen műfajokban, mely kategóriákban erősítenének, mindenesetre 2027-ig összesen négy-öt friss Energica várható. Az Experia gyártása és szállítása pár héten belül elkezdődik, de a további gépek ütemezését még nem hozták nyilvánosságra. Emlékeztetőül: a túraenduró 102 lóerőt és 115 newtonmétert tud, igaz, teljesítményéből tartósan 80-at tud leadni. Mind a motor, mind az akku új fejlesztésű.

Giacomo Leone továbbá arra is kitért, hogy az Ego sportmotor platformját lassan már kivezetnék. Ez azt jelenti, hogy új modellt nem építenek azokra az alapokra, viszont elhintette, hogy a meglévőek frissítésére, fejlesztésére még vannak terveik. Sőt, ezeket a finomításokat már néhány hónapon belül fel is fedik.

A szakember az Experiától azt várja, hogy a márka eddigi legsikeresebb típusa lesz az eladási számokat tekintve, amire meg is van minden esély, ha abból indulunk ki, mennyire népszerű az a szegmens, amelyben szerepel. Igaz, az Energica árai sem alacsonyak, de a maguk vevőkörét biztosan megtalálják.