A motorgyártó vállalatok szeretik előadni a sikert. A legkisebb növekedés szelére is úgy bombázzák a sajtót közleményekkel, mint Coventryt a Luftwaffe, de a kevésbé kirakatba való számokat már nem övezi hasonló dicshadjárat. Márpedig nem olyan szép számok, azok vannak: méghozzá Japánban, ahol a japánok úgy tűnik, egyre kevesebb japán motorért nyitják ki a pénztárcájukat. Nem úgy az amerikai és európai vasakért, amik töretlenül hasítanak.
A japán piac eleve nem áll elég fényesen 2024-ben. Az első negyedévben 9,1 százalékot estek vissza az új motorok értékesítésében, amit mostanra sikerült visszatornázniuk 8,2 százalékra. Persze helyezzük ezt kontextusba: ez még mindig 156 ezer eladott járművet jelent, ami innen nézve még akkor is hihetetlenül sok, ha ebben nem csak a rendszámos nagymotorok, hanem a robogók, elektromos kismotorok meg az összes elektromos paplanfűtés is benne van.
Ami érdekes, hogy a japánok egyre kevésbé veszik a japán motort. Honda? -8,5%. Suzuki? -12,4%. Yamaha? Nem lennék most arrafelé értékesítési igazgató: -18,1%. Azért ezek a számok hazai pályán nem mutatnak szépen. Egyedül a Kawasakinál húzzák mosolyra a szájukat, mert a többi márkától elvándorolt japán vásárlók egy része úgy tűnik náluk kötött ki: +31 százalékos epic wint írtak az első fél évben saját maguk előző évi számaihoz képest.
Az – ő szemszögükből nézve – külföldi márkák viszont egészen jól állnak. A Harley-Davidsonnak különösen nagy ázsiója van náluk, ez csak tovább növekedett (+4,6%), de a Triumph-ok is mennek (+10,7%), a KTM-eket pedig úgy viszik, mintha becsületbeli ügyük lenne, és a tavalyi év hasonló időszakához képest 23,1 százalékos növekedést értek el az értékesítésban a MotorCycles Data oldal adatai szerint.