V2, szíjhajtás és nem Harley: Benelli Leoncino Bobber 400

Nem mindenki szerint van fantázia egy négyszázas bobberben, pedig egy tisztességes kipufogóval ott van bugi ezekben az indokolatlanul lapos, nagyvárosi brawlerekben. A Benelli saját változata az 500 köbcenti körüli, belépőszintű darabok jellemzően költséghatékonyságra felhúzott modelljeitől teljesen eltér. Először is ott van a motorblokk: hiába van jól bevált sorkettesekkel rogyásig az anyacég raktára, a Leoncino Bobber 400 az unalomig ismételt 48 lóerős kéthengeresek helyett egy ~35 lóerős, 60 fokos V2-vel mutatkozik be, ráadásul hengerenként a szokásostól eltérően nem kettő, hanem egy vezérműtengellyel.

Ebből a specifikációból simán lehetne arra következtetni, hogy a teljesítményfétisben fürdő európai piacra, ahol már egyhetes jogsival sem sikk 50 lóerőnél gyengébb motorra ülni, el sem hozzák. De nem. A Benelli a Leoncino Bobber 400-zal az ázsiai és az amerikai mellett az európai közönséget is megcélozza, ugyanakkor az közel sem biztos, hogy a hazai importőrhöz címzett konténert csurig töltik a modellel.

A Leoncino Bobber 400 ugyanis érdekes darab. A V2-es motorblokkon túl akad egy csomó érdekesség: a szíjas véghajtás, a hengerek közül kiálló és már-már custom stílusú légszűrőház átlátszó plexivel, a ballonos kerekek, a csinosan vágott hátsó sárvédő vagy a lefelé álló tükrök mind olyan részletek, amik jól beleillenek a stílusról alkotott elképzeléseinkben. Csakhogy akad egy stílusát tekintve közel álló, súlyos konkurenciája a motornak: a Benelli 502 C, ami nem olyan szép, kevésbé igényes, nem szórakoztat részletekkel és műszaki értelemben nézve egyoldalúan unalmasabb. Viszont 48 lóerő.