700 köbcentire nőtt a Moto Morini túraendurója
Idén júniusban érkezik a Moto Morini X-Cape 700, ami természetesen az X-Cape 650 frissített változata. A név nem árul zsákbamacskát, nyilván nem atomfizika kitalálni, hogy a megnövelt hengerűrtartalom helyezi reflektorfénybe az új X-Cape-et. Ez 649-ről 693 köbcentire emelkedett a löket 4 milliméterrel való meghosszabbításával. Ennek a változásnak három következménye van.

Az első, hogy az X-Cape teljesítménye magasabb ligába lép. Bár a 650-es X-Cape-ekkel nem a teljesítmény volt a gond, inkább annak enervált előadásmódja. De az erőtöbblet megjelenésével ennek javítására is esély nyílt - aztán majd meglátjuk, hogy a Morini élt-e vele. Tehát teljesítmény: ez 59 lóerőről szép, kerek 70 lóerőre emelkedett 8500-as percenkénti fordulatszám mellett. Az elérhető legnagyobb nyomaték pedig 56-ról 68 Nm-re hízott.
A második következményt a nyomatékgörbe körül érdemes keresni, hiszen ahogy azt említettük, a kicsikart extra póvert részint a löket meghosszabbításából nyerték, ami hagyományosan arra enged következtetni, hogy az X-Cape nem csak több nyomatékot produkál, hanem azt lineárisabb görbén is hordja össze. Ugyanakkor ekkora teljesítménynövelést nem kell különösebben bátornak lenni, hogy megtippeljem: nem csak 44 extra köbcentiből nyertek ki, hanem változtattak ott pl. a szelepvezérlésen és a gyújtástérképen is.

A harmadik következmény pedig, hogy az X-Cape új ligába kerül. Eddig a már hosszú ideje nagyon kifutó félben lévő 650-es V-Stromot kellett szétkonkurálnia, de 693 köbcentivel már nem csak beérte, hanem meg is előzte a patinás japánt. Túllépett rajta erőben, nyomatékban, fékben, futóműben és egy sor olyan felhasználóbarát jellemzőben, mint a könnyen állítható szélvédő vagy az alacsonyra állítható üléspozíció. Már csak el kell hitetniük velünk, hogy van legalább feleannyira elpusztíthatatlan, mint az öreg Suzuki.