Utolsó európai superbike tesztek

2005.02.17. 07:43

A Superbike vb mezőnyéből jó néhányan ott voltak az utolsó európai teszten Valenciában, Spanyolországban. A kétnapos tesztelésen igen rossz időjárási körülmények fogadták a csapatokat. Az első napon köd és hideg, a második nap pedig vizes majd lassan felszáradó aszfalt nehezítette a munkát a Ricardo Tormo pályán. Így a köridők szempontjából nem születtek értékelhető eredmények, de voltak akik csak ezen a teszten tudták kipróbálni először 2005-ös versenygépüket, ezért számukra minden bizonnyal értékes tapasztalatokat hozott a motorpróba.

 
   
   

Az első napon Regis Laconi (Ducati) érte el a legjobb köridőt 1p 41.36mp-el. Nem sokkal maradt el tőle a superbike újonc Jose Luis Cardoso a Yamaha R1-esén (1p 41.70mp). A második napon viszont már Cardoso ment a legjobban a néhol még vizes pályán. Laconi a második napon bizony kifektette motorját. A világbajnok James Toseland nem volt valami elégedett, mert ment ugyan néhány jó kört, de nem tudott egyet sem teljes sebességgel végig repeszteni. A második napon Toseland szerencsésen megúszott egy első kerék defektet is.

Fonsi Nieto, aki a GP versenyzés világából érkezett a superbike cirkuszba, 75 kört teljesített a kétnapos teszten. A Scuderia Caracchi csapat pilótája hamar alkalmazkodott 999RS gépéhez, bár körideje még nem érte el a legjobbakét. Norick Abe szintén a GP világból érkezett és a Yamaha Motor France csapatában lesz Sebastien Gimbert csapattársa. A japán pilóta is inkább csak a motorral való barátkozás jegyében töltötte a tesztnapokat.

A Winston Ten Kate Honda csapat superbike újonca, Karl Muggeridge kompletten kihagyta szinte a teljes tesztet, akárcsak maga a csapat. Chris Vermeulen tett ugyan néhány próbálkozást az első napon, de a rossz időjárás miatt a csapat úgy döntött úgysem tudna értékelhető munkát végezni, így ideje korán távoztak a pályáról. A Kawasaki Bertocchi csapat versenyzői (Bussei, Clementi) szintén csak az első nap teszteltek, míg a Pedercini Ducati csapat két pilótája egyetlen egy kört sem regisztráltak.