Megvan az első pont

2005.04.06. 10:39

A pénteki nap rengeteg izgalommal telt a 2005-ös évi Endurance Világbajnokság hivatalos nyitányán Assenben. Reggel az időjárás szinte játszott a csapatokkal, vizes pályán kellett elkezdeni az edzéseket és folyamatosan hol megeredt, hol elállt az eső. Óriási számolgatás volt: ki, mikor, milyen gumival álljon pályára. A Suzuki Austria Team 76 bemutatkozása jól alakult. Bitter Sándor egész nap csapata leggyorsabb pilótája volt, minden időjárási körülmény között. Esős időben az egész mezőny elismerését kivívta magának: a 3. legjobb időt sikerült motoroznia!

Az időmérő edzésen sem tört meg Bitter jó formája. "A 2. időmérőre találtam meg száraz pályán a saját ritmusom" - nyilatkozta az osztrák csapat magyar versenyzője. Az első időmérő után főként a futóművet - ezen belül a vázgeometriát -, valamint az áttételezést érintető változtatásokat eszközöltek a motoron. A futómű változtatására főként azért volt szükség, mert a motor oldala többször is leért.

A Suzuki Austria Team 76 az időmérők után sajnos csak a 22. helyről vágott neki a csapat a versenynek. Bitti a rajt után egyre feljebb tornászta magát és körről körre javított időeredményein és a csapat pozícióján, rendre maga mögé utasítva az ellenfeleket. 35 kör megtétele után jött ki a pályáról, amikor is a kerékcserék után a szlovén Marjan Malec ült fel a motorra.

A csapatot Malec első körében még az előkelő 6. helyen jegyezték. Ő is jó formában versenyzett, a 70. kör környékén még a 8. helyen volt. Közben eleredt az eső, így az utolsó köröket már félig vizes pályán kellett megtennie. A harmadik pilóta, Gerhard Klein már esőgumival szerelt motorra ült. Valószínűleg az edzésen elszenvedett esésének is köszönhetően 35 körös terminusának végére a csapat a 16.helyen volt, amikor kijött az utolsó tankolásra. Innen már nem volt sok esély a javításra, hiszen rövidesen leintették a versenyt. Még egy helyet sikerült javítani, ezzel a 15. helyen fejezte az első versenyét a Suzuki Austria Team 76, amely eredmény 1 VB pontot jelentett az összesítésben.