Honda siker Mugellóban

2005.06.07. 09:58

A negyedliteresek között Casey Stoner két győzelmével tartotta a lépést a szintén két idei győzelmet magáénak tudható tavalyi világbajnokkal, Daniel Pedrosával. A Francia nagydíjon megszerzett győzelmével Pedrosa visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, de Stoneren kívül a kategória újonca, Andrea Dovizioso sem akar lemondani idén egy újabb világbajnoki címről a spanyol versenytárs javára.

250GP kategória
Edzések Az első edzésnapon három apriliás uralta a mezőnyt. Stoner, Alex de Angelis, és Sebastian Porto volt a sorrend az első időmérőn. A Pedrosa - Lorenzo Honda alakulat csak a 4-5. helyre tudták kvalifikálni magukat ezen a napon. A szombati napra alaposan felborult az előző nap erősorrendje. A leggyorsabb kört Jorge Lorenzo teljesítette, amely egyben a kategória körrekordját is jelentette. Stoner visszacsúszott a 2. helyre, míg Dovizioso Hondáját felhozta a harmadikra. Az első rajtsorba Randy de Puniet állhatott még fel. Dani Pedrosa mindössze a 7. helyről rajtolhatott. Rizmayer Gábor 27. helyen kvalifikálta magát a versenyre.

Verseny Lorenzo nagyon elrontotta a rajtot. Ellenben Pedrosa mint egy puskagolyó lőtt ki a 7. helyről, és már az első kanyarban élre állt. Dovizioso, Puniet és Porto jöttek mögötte. A két Aprilia pilóta állt ezután az élre. Stoner a 2. körben vette át a vezetést és egészen a 14. körig megtartotta azt. Puniet jött mögötte a második helyen, de a 6. körben kicsúszott a versenyből. A verseny vége előtt 7 körrel Lorenzo állt az élre, miután végig küzdötte magát a fél mezőnyön az elrontott rajtja után. Lorenzónak mindössze egyetlen komoly ellenfele akadt az utolsó körökben, mégpedig az élbolyban megbúvó Pedrosa. A spanyol világbajnok a vége előtt nem sokkal elment Lorenzonak, és megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét. Lorenzónak még a második helyért is meg kellett harcolnia de Angelis-szel, amelyet végül is sikerrel tett meg. Az élbolyból utolsóként, a 4. helyen Stoner haladt át a célvonalon. Pedrosa győzelmével egy 1997 óta tartó rossz szériát tört meg a Hondának, mivel akkor láthatott a közönség Mugellóban utoljára Honda győzelmet Max Biaggi közreműködésével a 250-es géposztályban. Rizi 5 körrel a vége előtt adta fel a versenyt.

250 köbcentis futam végeredménye:
1. Dani Pedrosa Honda
2. Jorge Lorenzo Honda
3. Alex de Angelis Aprilia
4. Casey Stoner Aprilia
5. Sebastian Porto Aprilia
6. Hector Barbera Honda
7. Hiroshi Aoyama Honda
8. Andrea Dovizioso Honda
9. Simone Corsi Aprilia
10. Chaz Davies Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 250 köbcentis kategória pontversenyének állása 5 futam után:
1. Dani Pedrosa SPA 98 pont.
2. Andrea Dovizioso ITA 77 pont
3. Casey Stoner AUS 76 pont
4. Alex de Angelis RSM 56 pont
5. Jorge Lorenzo SPA 54 pont
6. Sebastian Porto ARG 49 pont
7. Hiroshi Aoyama JPN 45 pont
8. Hector Barbera SPA 44 pont
9. Randy de Puniet FRA 36 pont
10. Simone Corsi ITA 27 pont