Talmácsi mindenhol negyedik

2005.06.13. 11:07

32 éve dédelgetett álma vált valóra a magyar motorsport rajongóknak, mikor Talmácsi Gábor a mugelloi dobogó legfelső fokán állva hallgathatta a Magyar Himnuszt. Drapál János 1973-as, 350 köbcentiben elért sikere óta egy igen hosszúra nyúlt böjtnek lett ezzel vége, és Talma ez évi teljesítmény jutalmául mindenképpen megérdemelte a sikert, még ha igaz is, hogy az utolsó kanyarban ketten pont kiestek előle, és ezzel nyílt meg az út a győzelemhez. A versenysportban azonban a ha éppolyan kevés, mint az életben. Talma megfelelő önbizalommal érkezett Barcelonában, ahol az egyik kedvenc pályáján versenyezhetett a hétvégén.

125GP kategória
Edzések Talmának az első szabadedzés remekül sikerült, a leggyorsabb volt a mezőnyből. Sajnos az időmérőn egy rossz irányba kezdték elvinni a motor beállításait, így itt csak az 5. legjobb köridő sikeredett. Az első sort az olasz Mattia Pasini vezetésével Mika Kallio, Marco Simoncelli és Tomoyoshi Koyama foglalták el. Szombaton Talma még egy helyet visszaesett, míg csapattársa Kallio átvette a pole pozíciót. Pasini, Simoncelli, Zanetti és Kuzuhara volt a további rajtsorrend. Tóth Imi technikai nehézségek sorával küzdve mindössze 40. helyre kvalifikálta magát.

Verseny A versenyen Kallio és Lüthi rajtoltak a legjobban, Talmának most nem jött össze a szuper rajt, az 5-6. helyeken motorozott az első néhány körben. Pasini az első két körben áthámozta magát Kallion és Lüthin, majd a célig meg sem állt, óriási főlénnyel nyerte meg a Katalán Nagydíjat. Kallio és Talma a futam első köreiben még ott voltak Pasini és Lüthi mögött, majd Talma kicsit visszaesett a 6. helyig. Miután Pasini és Kallio elhúztak, Lüthi, Faubel, Talma és Simon alkotta négyes boly küzdött a dobogó 3. fokáért. A verseny felére Simoncelli is felért erre a bolyra és végigelőzött mindenkit. Eközben Faubel motorja megállt, így Talma ismét az 5. helyen hajtott.

A verseny felére Talma az őt megelőző Simoncellire tapadt és segítségével az élen állok után eredtek. Közbe megelőzték a lelassuló Lüthit, így Simoncelli a 3., Talma a 4. helyre jött fel. Talma elmondta, hogy nem voltak jók a kigyorsításai, ezért korábban kellett húznia kanyarból kifelé a gázt, ami viszont teljesen elkoptatta a futam végére a hátsó gumiját. Simoncelli nem állt meg, hanem egészen Kallioig ért fel, akit megelőzve megszerezte a második helyet. Talma is megközelítette Kallio-t, de nem sikerült lőtávolba kerülnie elhasználódó hátsó gumija miatt, hogy alkalmatlanná vált az előzésre. Kallio kényelmesen lett harmadik, míg Talmának az utolsó 2-3 körben tépnie kellett a gázt a csúszkáló motorján, hogy a vészesen közeledő Koyama és Poggiali meg ne előzhesse. Végül mindössze 2 tizedmásodperc előnnyel sikerült behoznia a KTM-et Koyama előtt a 4. helyre. Ezzel az eredményével összetettben is negyedik, mindössze 9 ponttal lemaradva Pasinitől, aki győzelmével átvette a vezetést a bajnoki tabellán.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Mattia Pasini Aprilia
2. Marco Simoncelli Aprilia
3. Mika Kallio KTM
4. Talmácsi Gábor KTM
5. Tomoyoshi Koyama Honda
6. Manuel Poggiali Gilera
7. Thomas Lüthi Honda
8. Julian Simon KTM
9. Lorenzo Zanetti Aprilia
10. Fabrizio Lai Honda

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 6 futam után:
1. Mattia Pasini ITA 84 pont
2. Thomas Lüthi SWI 83 pont
3. Mika Kallio FIN 82 pont.
4. Talmácsi Gábor HUN 75 pont
5. Marco Simoncelli ITA 72 pont
6. Fabrizio Lai ITA 63 pont
7. Manuel Poggiali RSM 51 pont
8. Julian Simon SPA 45 pont
9. Tomoyoshi Koyama JPN 43 pont
10. Hector Faubel SPA 40 pont