Forradalmi Yamaha R6

2005.09.13. 10:20

Az új Yamaha YZF-R6 sportgép bemutatkozásával a kategória minden motorja kissé elavultnak hat a Rossi MotoGP Yamahája alapján készült motor mellett. A híresztelések szerint a Yamaha az M1-es MotoGP gép alapján készített volna egy motort az utcára, azonban mint látható, egy vadonatúj motor gurult ki Rossi versenygépére hajazva. Egyik sportmotorhoz sem hasonlít, igazán újdonságként hat a piacon. A Yamaha egyelőre nem bocsátott ki súly és teljesítmény adatokat, de várhatóan a blokk 130 lóerő felett teljesít főtengelyen és 110 lóerő körül a hátsó keréken. A fordulatszámmérő piros zónája a 17 500-as értéknél kezdődik! Az új R6-os súlya pedig 160 kg alattinak valószínűsíthető, üzemanyaggal, olajjal feltöltve 180 kg körül lesz a tömege.

Az újdonság semmiben sem osztozik a kifutó modellel, mind a blokk, a váz és formaterv teljesen új. A motor roppant rövid, karcsú hátsó traktust kapott, amely M1 örökség, csakúgy mint a teljesen egyedi, igen rövid kipufogódob. A dob alig lehet 30-40 centi hosszú és az utas lábtartójánál már véget is ér. Apropó, az utaslábtartó egy az egyben leszerelhető, tekintettel a pályanapokra szánt R6-osra. A bonyolult, osztott aluvázat a Yamaha lecserélte az egyszerűbb, de merev, tömör hídvázra. Hasonló a helyzet a hátsó lengővillával. A látványos forma helyett a sokkal erősebb R1-esénél is tömörebb, egyszerűbb formát kapott. Mindkét könnyűfém alkatrésznél a Yamaha hagyományos sajtolt eljárást alkalmaz, nem pedig a magasnyomású öntési eljárást, amelyre pár éve oly büszke volt a korábbi generációs R6 és R1 esetében. Az újdonság ára várhatóan nem lesz magasabb a jelenlegi R6-osnál, amely szintén gyártásban marad, és jóval kedvezőbb áron lesz elérhető, mint jelenleg. A közeljövőben részletes bemutatót közlünk a Yamaha idei legnagyobb durranásáról, az R6-osról.