Új elnök a MAMS élén

2005.12.01. 16:04

Ahogy megjelent interjúnk a MAMS elnökével, egy óra múlva kaptuk a hírt, hogy november 25-én rendkívüli közgyűlést tartott a szövetség. A megjelenési arány igen jó volt, mert a 103 egyesületből 88 képviseltette magát. Igaz, ebből 60 nem közvetlenül, hanem megbízott útján.

A közgyűlés során leváltották Hermann Henriket. Az új elnök Labada Gábor lett, aki azzal kezdte a bemutatkozását, hogy huszonöt éve nem látott közelről motort. Országgyűlési képviselő, Üröm polgármestere, az elhangzott remények szerint a kapcsolatait felhasználva tudja segíteni a motorsport és a motorosok ügyét.

Hermann Henrik két éven keresztül irányította a MAMS-t, és hosszú idő után az első olyan elnök volt, aki motorozott, és hajlandó volt nyilatkozni a motoros szaksajtónak. Többekben felmerült a kérdés, hogy az új elnök honnan értesül a motorosok problémáiról, ha nem ismeri belülről az életüket? Rövid időn belül sor kerül egy elnökségi ülésre, ahol meghatározzák a tennivalókat, és ezt követően megismerhetjük majd az új vezetés rövid és hosszú távú terveit.