Talmácsi egyre jobb a Hondával

2006.03.06. 12:48

A sokasodó futott kilométereknek és a profi szerelő gárdának köszönhetően Talma egyre jobban érzi az új motorját, ami nagyon gyors. A Hondában lévő erőt az IRTA teszt második napján is még csak 85%-ban sikerült felszínre hozni. A szerelők keményen dolgoznak azon, hogy az első futamra minden beállítás a helyére kerüljön. A futómű beállításokon kell még a legtöbbet javítani a következő teszten, bár már a múlt heti valenciai teszthez képest pozitív irányban változott a dolog. A kanyarokba már jól megy befelé a motor, viszont kifelé Talma nem tudja a megfelelő íven tartani a Hondát, ami idővesztéséggel jár. A második napi eredmények alapján Talmácsi volt a második legjobb Hondás a 125-ösök tesztjén, amely összesítésben a 12. legjobb eredményt jelentette.

Talma nyilatkozata:
"Nagyon szépen haladunk a célunk felé. Egyre jobban érzem a motort, ami meglátszik a két nap időeredményein is, hiszen közel 1 mp-et sikerült javítanom az első naphoz képest. A futómű beállításokon még dolgoznunk kell, de nagyon bízom abban, hogy az első versenyre azzal sem lesz már gond. Ma igazi versenyhangulat volt a pályán és a boxban, most éreztem csak igazán, hogy mennyire hiányzott is ez az elmúlt időben. Jövő héten újabb két tesztnap áll rendelkezésünkre, majd 3 hét és indul élesben a vb szezon."