Tóth Imi Jerezben

2006.03.10. 10:17

Tóth Imi hamar befejezte a Jerezben zajló kötelező IRTA teszt első napját, mivel gyorsan teljesítették az első napra kitűzött célokat. A fő ok az volt, hogy nagyon fájt a csuklója Iminek és 59 kört ment mindösszesen, ebből a 33-ban futotta a legjobbját 1.49.010-es idővel. Ez 7 tizeddel jobb, mint az eddigi jerezi legjobbja.

"Nagyon örülök, hogy sikerült ezt az időeredményt elérnünk! Nagyon jól dolgozott a csapat, sikerült úgy beállítanunk a motort és a rugózást, ahogy én szerettem volna. Verseny-szimulációt is csináltam, ami alatt egyenletesen tudtam tartani az 1.49-es köridőt. A telemetrián tisztán látszik, hogy 2 kanyarban rontok, nem megfelelő helyen kezdek el dönteni, ezáltal letérek az ideális ívről. Holnap ezekre fogunk koncentrálni. Lecsúsztam ugyan a 19. helyre, de 2 órával hamarabb fejeztem be a tesztelést (akkor még 14. volt - a szerk.).

A helyezés most nem számít, a futamokon úgysem tudunk órákig körözni. A lényeg, hogy sikerült nagyon jól beállítani a motoromat és könnyedén mentem a legjobb időmet úgy, hogy még fel is tartottak." - mondta Imi, miután lejött a pályáról. Egy szerencsétlen baleset beárnyékolta a mai napot, ami miatt holnap sajnos csökken a csapat létszáma. A Team Toth egyik szerelője Achilles-ín szakadást szenvedett, operációra szorul, ezért már haza is utazott.