Daytonai motorversenyek

2006.03.28. 12:32

A mindössze félórás Superbike verseny immáron nem a főprogram a Daytona Speedweeken, mindenesetre a legnagyobb hagyományokkal rendelkezik. Idén az American Suzuki Yoshimura csapattag, a legendás Mat Mladin és fiatal csapattársa, Ben Spies harcoltak a 15 körös versenyben a győzelemért. Mladin a 14. kör felénél hirtelen lelassított, és maga elé engedte Spiest, majd csapattársa menetszelében elegendő sebesség különbséget sikerült gyűjtenie, és a célvonal előtt valamivel kivágott, és leelőzte őt. 0,32 mp különbséggel halad át előbb a célvonalon, mint csapattársa, aki egy kicsit meg is orrolt a nem éppen fair manőver miatt. A harmadik helyen - 5 mp-cel lemaradva - a hondás Miguel Duhamel futott be, aki nagy csatában szerezte meg ezt a helyet az öt fős bolyból, ahol nem kisebb nevekkel kellett megküzdenie, mint Jake Zemke, Roger és Tommy Hayden, avagy Neil Hodgson.

Az egyre inkább főversenynek számító Forumla Xtreme kategória futama érdemelte ki a Daytona 200 címet, mivel 68 kört kellett megtenni a nagyjából Supersport 600 szabályok szerint felkészített motoroknak. A 65. Daytona 200-on az amerikai Jake Zemkenek sikerült megszereznie élete első győzelmét egy Erion Honda CBR600RR nyergében. Mindössze másfél másodpercre lemaradva tőle csapattársa, Johsua Hayes jött be másodikként. A harmadik helyen Jason DiSalvo futott be egy Yamaha R6-oson. A sokszoros győztes Migual Duhamel mindössze az 5. helyen végzett, pedig számára jobban indult a verseny. 12 másodperces előnyre tett már szert, övé volt a legjobb köridő is, de a 44. körben kicsúszott a hátsókereke és a motorja átdobta egy kanyarban. Összeszedte motorját, és még így is másodikként, Zemke mögé tudott visszaállni a versenybe. Az 54. körben bejött a felvezető autó egy baleset következtében. Azonban a versenybírók hibáztak, mivel a felvezető autó nem Zemke, hanem Duhamel elé állt be, így amikor a verseny újraindult, Duhamelnek egy teljes kört kellett megtennie, hogy utolérje az élmezőnyt. Ezt a hátrányt már képtelen volt ledolgozni a francia-kanadai.