Tóth Imit műteni kell

2006.03.30. 17:52

Ifjú MotoGP pilótánk nem úszhatja meg a vágást. A magyar orvosok is megerősítették Costa doktor (a Világbajnokság főorvosa) diagnózisát, azaz a műtét elkerülhetetlen. Tegnap reggel az Országos Sportegészségügyi Intézetben járt Imi egy vállspecialistánál, aki szerint gyógytornára és stabilizálásra, majd operációra van szükség a szalagok megnyúlása, valamint a csonton lévő horpadás miatt, ami a bukás során a vállat ért ütéskor keletkezhetett.

Normális esetben pedig pihentetni kellene, ám egy élsportoló ezt nem teheti meg, hiszen jövő héten már a katari futamon kell teljesítenie. Helyzetét nehezíti, hogy a vírusfertőzésből, ami Jerezben legyengítette, még mindíg nem épült fel teljesen. Mindezek ellenére Imi úgy döntött, vállalja, hogy sérülten, fájdalmak között is végigversenyzi a szezont, hiszen ha most operálnák, akkor minimum két hónapig nem ülhetne motorra.