Everts ismét duplázott

2006.05.16. 16:00

31 ezer néző előtt, igazi nyári hőségben rendezték meg az MX1 és MX2 világbajnokság újabb fordulóit a németországi Teutschenthalban. Az MX2 kategóriában élete első nagydíj győzelmét aratta Christophe Pourcel. A fiatal pilóta Portugáliában sérülten már második tudott lenni, és mindkétszer elsőként lőtt ki a rajtnál. Már a futamok korai szakaszában óriási főlényt szerzett, így magabiztosan gyűjtötte be mindkét első helyezést. A holland Marc De Reuver szerezte meg a két második helyet, míg KTM-es csapattársának Tyla Rattraynek nem igazán sikerült ez a hétvége. Rattray beragadt mindkét rajtnál, és a középmezőnyben küzdve egyszer leállt a motorja, egyszer pedig egy kisebbet bukott, épp amikor előzni próbálta csapattársát Reuvert. A második futamban ennek ellenére kis szerencsével övé lett a 3. hely az első futam 4. helye után. Az első körben Alessio Chiodi állhatott a dobogó 3. fokára.

Az MX1 királykategóriában ismét Stefan Everts gyűjtött be mindent a két futamon. Ő rajtolt a legjobban, vezette mindkét futamot, és meg is nyerte őket. Nem volt azonban ez olyan könnyed győzelem, mivel az első futamban Kevin Strijbosszal, a másodikban Tanel Leokkal kellett megküzdenie a Yamaha belga szupersztárjának. Everts elmondta, hogy nagyon meg kell küzdenie hétről hétre fiatalabb, egyre erősebb kihívóival, de ez egyben inspirálja őt, és ezért tudja a maximumot nyújtani minden héten. Az első futamban Jonathan Barragan ért oda a 3. helyre az új KTM 450-es géppel. A második körben a belga Ken de Dycker állhatott fel a dobogó harmadik fokára.