Ismét Bautista

2006.07.03. 10:05

A szezon második felét kezdték meg a Brit Nagydíjjal a GP versenyzők a 125 köbcentiben. Az már most világosan látszik, hogy Alvaro Bautista csak elveszítheti a világbajnoki címet Mika Kallio vagy esetleg egy MVA Asparos csapattársa ellenében. Sajnos az idei szezonban Talmácsi Gábornak semmi se jött úgy össze, ahogy az év elején tervezte. Ha belegondolunk abba, hogy tavaly ilyenkor vezette a világbajnoki tabellát, most pedig az első tízért is meg kell küzdenie, kicsit elszomorodunk a csapatváltása miatt. A pénteki és szombati edzések után Bautista, Kallio, Mattia Pasini és Simone Corsi állhattak oda az első rajtsorba. Talmácsi Gábor a 15., Tóth Imi a 31. helyről vágott neki a versenynek.

A rajt után a szokásos MVA Aspar különítmény távolodott el Kallióval és Pesekkel kiegészítve a mezőnytől. Néhány kör után Bautista magasabb fokozatba kapcsolt és üldözőit leszakítva óriási főlénnyel, magabiztosan aratta idei 4. futamgyőzelmét, megerősítve ezzel vezető pozícióját a világbajnokságon. A második helyért végig Kallio és Pasini gyilkolták egymást. A nagy küzdelemből a végén Kallio jött ki jobban, amikor is az utolsó visszafordító kanyarban sikerült megelőznie az addig vezető Pasinit, és megszerezte a 2. helyet. A 25 körös futamot Talma a 15. helyről kezdte egy jó rajttal A futam során a 8-12. hely között liftezett, végül pedig a 10. helyen ért célba. Tóth Iminek ez nem sikerült, mivel jó rajtja után hiába jött fel a 20. hely környékére, a túlbuzgó Georg Fröhlich egy elhibázott féktáv végén kiütötte alóla motorját, és nem tudta folytatni a versenyt.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Alvaro Bautista Aprilia
2. Mika Kallio KTM
3. Mattia Pasini Aprilia
4. Hector Faubel Aprilia
5. Sergio Gadea Aprilia
6. Joan Olive Aprilia
7. Lukas Pesek Derbi
8. Thomas Lüthi Honda
9. Nicolas Terol Derbi
10. Talmácsi Gábor Honda

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 9 futam után:
1. Alvaro Bautista SPA 185 pont
2. Mika Kallio FIN 133 pont.
3. Sergio Gadea SPA 114 pont
4. Mattia Pasini ITA 112 pont
5. Hector Faubel SPA 110 pont
6. Lukas Pesek CZE 86 pont
7. Thomas Lüthi SWI 70 pont
8. Talmácsi Gábor HUN 63 pont
9. Simone Corsi ITA 59 pont
10. Joan Olive SPA 53 pont