Japán siker, spanyol vezetés

2006.07.20. 10:14

Jorge Lorenzónak remek volt az évkezdet, majd ezután alaposan visszaesett. A Brit Nagydíj megnyerésével viszont ismét a világbajnoki cím egyik nagy esélyesévé lépett elő. Az első időmérőn a Lorenzo-Barbera páros ment a legjobban a Fortuna Aprilia csapat színeiben. A második mért edzésen szintén a spanyol Lorenzo tudta a legjobbat nyújtani, majd Takahashi következett a Hondával. Barbera - mivel nem tudott javítani idején - visszacsúszott a 3. helyre, és nem kis meglepetésre a Team Toth versenyzőjének, Roberto Locatellinek jutott a 4. rajtkocka.

A Team Toth versenyzője egy remek rajttal állt az élre. Őt Takahashi, Dovizioso és Barbera követték, az edzés első Lorenzo viszont egy kicsit visszaesett a startnál. Nem sokáig, mert már az első körben az élre állt. A verseny elején már meglógott Lorenzo és De Angelis, őket Dovizioso, Barbera és Takahashi követték kis távolságból. Sokáig ez az 5 fős élboly vezette a mezőnyt, majd a 9. körben De Angelis megelőzve Lorenzót megpróbált meglépni az üldözőktől, ami ideiglenesen sikerült is neki. Takahashi a verseny utolsó harmadában kezdett megindulni és először Lorenzót tudta maga mögé, majd szép lassan felért De Angelisre is. Takahashi fantasztikus utolsó kört csinált, amikor is a pálya utolsó, emelkedő kanyarjában megelőzte de Angelist, aki már nem tudta a célvonalig visszaelőzni a japánt, így Takahashi második idei futamgyőzelmét aratta, a bajnokságban viszont Lorenzo vette át a vezetést, amelyhez a 3. hely megszerzése is elegendő volt.

250 köbcentis futam végeredménye:
1. Yuki Takahashi Honda
2. Alex de Angelis Aprilia
3. Jorge Lorenzo Aprilia
4. Andrea Dovizioso Honda
5. Hector Barbera Aprilia
6. Roberto Locatelli Aprilia
7. Anthony West Aprilia
8. Hiroshi Aoyama KTM
9. Shuhei Aoyama Honda
10. Sylvian Guintoli Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 250 köbcentis kategória pontversenyének állása 9 futam után:
1. Jorge Lorenzo SPA 174 pont
2. Andrea Dovizioso ITA 172 pont
3. Yuki Takahashi JPN 133 pont
4. Alex de Angelis RSM 131 pont
5. Hiroshi Aoyama JPN 116 pont
6. Roberto Locatelli ITA 114 pont
7. Hector Barbera SPA 100 pont
8. Sylvian Guintoli FRA 65 pont
9. Anthony West AUS 58 pont
10. Marco Simoncelli ITA 55 pont