Hayden otthon tartotta a győzelmet

2006.07.24. 10:03

A sachsenringi futamot az év eddigi egyik legjobb MotoGP futamának minősítették, bár az is igaz, hogy eddig kevés versenyen unatkozhattunk idén, köszönhetően talán Valentino Rossi gyengélkedő motorjának. A német pályán a 12. helyről nyerte a versenyt, mert az edzésen a kvalifikációs gumik nem bírtak a Yamaha teljesítményével, így csak versenygumikon tudott menni. Nem volt ez másként az átépített Laguna Seca-i pályán sem. Rossi csak szenvedett az edzéseken: 5,10,11. helyek a szabadedzéseken, és egy 10. rajthely az időmérőn. Az amerikaiak, Kenny Roberts Jr, Nicky Hayden illetve Colin Edwards villogtak a technikás pályán a szabadedzéseken. A szombati időmérőn mégis Chris Vermeulen szerezte meg az első rajtkockát a Suzukival, Edwards és Roberts Jr előtt. Pedrosa, Hopkins és Hayden a második sorból indulhattak.

Rekkenő, 39 fokos hőségben vágtak neki a futamnak a versenyzők. A remek edzésidőt produkáló Vermeulen lőtt ki a rajtnál, de nála még Roberts Jr is jobban rajtolt. A verseny első harmadában Vermeulen kis előnyre tudott szert tenni, őt Hayden, Stoner, Robert Jr, Pedrosa és Melandri üldözték, bár az üldözők közt is volt némi távolság. Rossi szépen elkezdte szokásos felzárkózását, és a verseny felére már a 6. hely környékén járt. Az ausztrál suzukis a 17. körben kényszerült átadni vezető helyét a hazai Haydennek, akit ezután már senki sem zavart a futam megnyerésében.

Miután Dani Pedrosa letudta Robertset, Stoner nyomába eredt, aki sajnos kicsúszott az előkelő 3. helyről, amely ismét szép siker lehetett volna az idén jól szereplő fiatal aussienak. Pedrosa a futam záró részében utolérte és meg is előzte Vermeulent, ezzel biztosan szerezte meg a 2. helyet. A suzukist már már Rossi is megközelítette, amikor a hátsó gumi felmondta a szolgálatot, lassítani kényszerült, ezáltal a motor is túlmelegedett, így a boxban fejezte be az amerikai futamot. Záróakkordként a Melandri, Roberts páros még lenyomták Vermeulent, teljessé téve ezáltal a Honda dobogót az Amerikai Nagydíjon. Most egy hónap szünet következik a Cseh Nagydíjig, amelyet a közeli Brnóban rendeznek.

MotoGP futam végeredménye:
1. Nicky Hayden Honda
2. Dani Pedrosa Honda
3. Marco Melandri Honda
4. Kenny Roberts Jr KR211V
5. Chris Vermeulen Suzuki
6. John Hopkins Suzuki
7. Carlos Checa Yamaha
8. Loris Capirossi Ducati
9. Colin Edwards Yamaha
10. Sete Gibernau Ducati

Gyorsasági Motoros VB MotoGP kategória pontversenyének állása 11 futam után:
1. Nicky Hayden USA 194 pont
2. Dani Pedrosa ESP 160 pont
3. Marco Melandri ITA 150 pont
4. Valentino Rossi ITA 143 pont
5. Loris Capirossi ITA 126 pont
6. Casey Stoner AUS 91 pont
7. Colin Edwards USA 84 pont
8. Kenny Roberts Jr USA 79 pont
9. John Hopkins USA 74 pont
10. Shinya Nakano JPN 67 pont