Charpentier még tartja magát

2006.10.04. 11:09

A világbajnokság az utolsó előtti fejezetéhez érkezett az olaszországi Imola versenypályáján. Az igen trükkös vonalvezetésű pályán Sebastian Charpentiernek (Honda Ten Kate) mindenképpen nyernie kellett, mivel folyamatos sérülései miatt az év eleji remek kezdése után már 27 pontos hátrányba került Kevin Curtainnel (Yamaha) szemben. Kenan Sofuoglu (Honda Ten Kate) nagyszerű formában van, az utolsó két futamot megnyerte, és ezzel a török újonc felzárkózott a 3. helyre a világbajnokságban. A Honda már az edzéseken elfoglalta az első három rajtkockát Charpentier, Sofuoglu, Fujiwara sorrendben. A világbajnokságot vezető Curtain a negyedik lett az edzéseken.

Verseny
A rajtot Sofuoglu kapta el a legjobban, mögötte Curtain, Robbie Harms, és Fujiwara jöttek el. Charpentier közepesen rajtolt és majdnem elcsapta a kibukfencező Harmst az első körben. A franciának a 4. körre sikerült utolérnie török csapattársát, ehhez persze az előtte haladó legnagyobb riválisát, Curtaint is meg kellett előznie. Sofuoglu és Charpentier messze elhúztak Curtain előtt, a kérdés csak az volt, hogy kettejük közül ki tud nyerni. A bajnokság szempontjából Charpentiernek létfontosságú volt a győzelem, de a török pilóta sokáig nem nagyon akart az élről elmozdulni. Végül Charpentiert elengedte csapattársa, így a francia pilóta győzelmével 18 pontra közelítette meg Curtaint, aki a harmadik helyen ért célba. Azonban már csak 1 futam maradt hatra az idei vb-ből, így Charpentier esélyei nem túl jók a győzelemre.

A verseny végeredménye:
1 / S. CHARPENTIER / FRA / Winston Ten Kate Honda / 40'07.972
2 / K. SOFUOGLU / TUR / Winston Ten Kate Honda / 40'08.378 / 0.406
3 / K. CURTAIN / AUS / Yamaha Motor Germany / 40'17.599 / 9.627
4 / G.VIZZIELLO / ITA / Yamaha Team Italia / 40'21.955 / 13.983
5 / W.DE ANGELIS / RSM / Intermoto Czech Klaffi / 40'22.362 / 14.39
6 / B. PARKES / AUS / Yamaha Motor Germany / 40'24.842 / 16.87
7 / G.NANNELLI / ITA / Team Manila Grace SC / 40'26.143 / 18.171
8 / K. FUJIWARA / JPN / Megabike Honda Team / 40'26.506 / 18.534
9 / Y. TIBERIO / FRA / Megabike Honda Team / 40'39.494 / 31.522
10 / M.ROCCOLI / ITA / Yamaha Team Italia / 40'39.533 / 31.561

Világbajnoki pontverseny állása:
1 CURTAIN 187 pont
2 CHARPENTIER 169
3 SOFUOGLU 137
4 PARKES 129
5 HARMS 107
6 ROCCOLI 96
7 TIBERIO 74
8 VIZZIELLO 69
9 STIGEFELT 62
10 FORES 49