Hermann feladja a Dakart?

2007.01.09. 09:12

Hétfőn megkezdődött az igazi versenyzés, hiszen az európai szakaszokat maguk mögött hagyva már Afrikában kellett gyorsan haladni. Az első afrikai szakasz viszont mindjárt olyan rossz élményeket nyújtott Hermann Henriknek, hogy úgy döntött, nem folytatja a versenyt. Az átkompolás mintegy hat órát vett igénybe Malagaból Nadorba, és félig kipihent állapotban kellett elindulniuk a 650 kilométeres szakaszon. Ez a terep már egészen más, mint Portugáliában, zömmel köves és rendkívüli koncentrációt igényel.

Hermann Henrik a szelektíven legalább 30 hellyel jött előrébb, de amikor utolérték őket az autók, iszonyatos tempót diktálva előzték meg őket. Az egyik ilyen előzésnél Henrik bukott egy nagyot, szerencsére komolyabb baja nem lett, de annyira elment a kedve az egésztől, hogy úgy döntött, nem folytatja tovább. "Ha csak mi motorosok lennénk, nem lenne semmi gond. De ahogy az autók is bekeverednek közénk, már életveszélyes közlekedni. Szabályosan letolnak az útról. Nekem ehhez nincs kedvem, családom van, akik hazavárnak. Úgyhogy azt hiszem ennyi volt."

A Szalay csapat motorosai közül ezen a napon is a szlovák Jaroslav Katrinak volt a leggyorsabb (13.!), aki annak ellenére, hogy tényleg a toppilóták között motorozott, szintén veszélyesnek titulálta a szakaszt. Azt mondta, a porban szinte semmit sem lehetett látni, úgyhogy az előzéseket teljesen vakon kellett végrehajtani. Sohasem tudta az ember, hogy éppen szikla, vagy árok van előtte. Szerencsére ő egyszer sem esett el, és a motorjával sem volt gond, úgyhogy elégedett volt a napi teljesítményével.

Kátai Péter is veszélyesnek találta a pályát, főleg az utolsó szakaszát, ahol éles sziklákon, nagy köveken kellett motorozni. Mégsem ez volt az, ami igazán bosszantotta, hanem az, hogy a tankoló zónából kifelé jövet négy percet késett. A késés oka az volt, hogy elhagyta a menetlevelét, amire ráírták, hogy mikor kell indulnia, és a sportbíró, aki előtte mindenkinek intett, hogy induljon, nem látta meg őt, és csak későn szólt. Mindegy, ez legyen a legnagyobb problémája az egész szakasz során! Ha folytatódik a javuló tendencia, amit Kátai mutat, ebből akár valami szép eredmény is kisülhet. A magyar pilóta hétfőn a 43. helyen végzett, az összetettben pedig a 45. helyről várhatja a folytatást.

Szintén a Szalai Team tagjaként induló romániai Emanuel Gyenes (52.) egyetértett csapattársaival abban, hogy kemény volt ez a nap. Kétszer is elesett, de szerencsére nem történt komolyabb baja sem neki, sem a motornak. Az esések sem az ő hibájából következtek be: tönkrement a kuplung, és amikor egy-egy fékezésnél blokkolta a hátsó kereket és kuplungolni próbált, a motor egyszerűen leállt. Mindkétszer árokba esés lett a vége, de ennyi volt az összes kaland az első afrikai napon.

Holnap hasonló terepen, 680 kilométeren át folytatódik a verseny.

A 3. szakasz végeredménye:
1. Coma (KTM) 3h 7p 39mp
2. Blais (KTM) +56mp
3. Esteve Pujol (KTM) +2p 57mp
... 13. Kartinak (KTM) +17p 57mp
... 25. Jakes (KTM) +25p 9mp
... 43. Kátai (KTM) +37p 17mp
... 52. Gyenes (KTM) +41p 47mp
... 87. Dési (KTM) +1h 2p 58mp
... 151. Hermann (KTM) +1h 37p 42mp

Összetett eredmények:
1. Esteve Pujol (KTM) 5h 42p 12mp
2. Coma (KTM) +26mp
3. Casteu (KTM) +1p 3mp
... 22. Kartinak (KTM) +36p 37mp (10 perc bűntetés)
... 45. Kátai (KTM) +1h 3p 3mp
... 58. Gyenes (KTM) +1h 15p 32mp (3 perc bűntetés)
... 78. Dési (KTM) +1h 42p 43mp
... 186. Hermann (KTM) +3h 55p 46mp (45 perc bűntetés)
... 204. Jakes (KTM) +7h 00p 55mp (5 óra bűntetés)