Dési is búcsúzott a Dakartól

2007.01.16. 10:51

Sajnos újabb motorosunk esett ki a versenyből. A fiatal újonc, Dési János a hétfői cél előtt 30 kilométerrel nagy gázzal beleesett egy homokgödörbe és kiszakadt a hátsó futóműve. Janeket is a gyűjtő kamion vitte be a táborba.

A MOL csapat motorosai közül hárman értek simán célba a hétfői szakaszon. Jaroslav Katrinak remek formában van, egyáltalán nem tűnik fáradtnak, és ezt igazolja, hogy a hétfői szakaszon is közel tudott maradni a top tízhez: a 11. helye kiemelkedő, és ez egyben azt is jelenti, hogy mivel neki is törölték a szünnapon adott kétórás büntetését (ugyanaz volt a gond, mint Kátainál, hogy nem működött megfelelően a GPS-e, és nem érzékelte, amikor Katrinak érintette a megadott pontot), az összetettben már a tizedik helyen áll! S miközben a nagymenők sorra adják fel a versenyt különböző technikai gondok és esések miatt, addig az ő motorjával számottevő probléma nincs, igaz, a szünnapon szinte teljesen újjáépítették.

Kátai Péter a 22. pozícióban ért célba ezen a napon, pedig tönkrement a kuplungja, a végén már alig várta, hogy beérjen a célba, imádkozott, hogy kibírja a hibás alkatrész. Sikerült, ám a GPS megint borsot tört az orra alá, megint nem jelezte, hogy érintett két pontot. Lassan már mindennapos rutinná válik számára, hogy esténként randevúzik a zsűrivel, és kéri, ne büntessék meg, mert nem ő a hibás, hanem a műholdas navigációs rendszer. "Minden reggel úgy indulok el a szelektíven, hogy működik, aztán kb. 10 óra körül egyszer csak elromlik. Már több CP-t nem tudtam így érinteni, ott álltam ma is a CP1-en, de nem vette be a gép a jelet! Szerencsére a büntetéseimet eltörölték, mivel önhibámon kívül nem voltak meg a pontok, és most új GPS-t kaptam." - mesélte délután.

Az élmezőnyben Janis Vinters (KTM) bizonyult a leggyorsabbnak 6:08:51-es idővel, mögötte hét perc 31 másodperccel lemaradva a francia Cyril Despres (KTM) érkezett. Harmadik helyen a spanyol Marc Coma (KTM) végzett, mindössze 22 másodperccel lemaradva Despres-től. Összetettben Coma továbbra is őrzi biztosnak tűnő, közel egy órás előnyét, amelyből most a közvetlen mögötte álló Despres ugyan ledolgozott egy keveset, érdemileg ez azonban nem sokat számít.

A keddi napot is vízválasztónak tartják a versenyzők, a Néma-Néma hurok olyan nehéz lesz, hogy a beérkezési határidőt másnap délben határozták meg a szervezők.

A 9. szakasz végeredménye:
1. Vinters (KTM) 6h 8p 51mp
2. Despres (KTM) +7p 31mp
3. Coma (KTM) +7p 53mp
... 11. Kartinak (KTM) +35p 35mp
... 26. Kátai (KTM) +1h 10p 46mp
... 51. Gyenes (KTM) +1h 57p 5mp

Összetett:
1. Coma (KTM) 33h 41p 31mp
2. Despres (KTM) +54p 36mp
3. Casteu (KTM) +1h 11p 15mp
... 10. Kartinak (KTM) +3h 39p 18mp (10 perc bűntetés)
... 22. Kátai (KTM) +7h 51p 28mp (5 perc bűntetés)
... 54. Gyenes (KTM) +13h 32p 12mp (3 perc bűntetés)
Dési (KTM) - kiesett
Jakes (KTM) - kiesett
Hermann (KTM) - kiesett