Nieto mégiscsak 125-ben marad

2007.02.12. 09:22

A Pablo Nietónak volt esélye, hogy a 250 köbcentis gyorsasági motorkerékpáros világbajnokságban induljon idén. Ennek ellenére a tesztidőszak közepén úgy döntött, hogy visszatér a 125-ös kategóriába! A spanyol versenyző jó néhány negyedliteres Aprilia-teszt után hozta meg a döntését.

"Az első pár 250-es tesztem után leültem átgondolni a döntésemet. Úgy vélem, a 250-es, kittes motor igen nehézzé tette volna számomra a szezont. Sok gyakorlatot szereztem már 125-ben, és biztos vagyok benne, hogy jó alkatrészeket szerezve a bajnokság élén tudok menni. Már eddig is azon, hogy mégis a 125-ben indulok, de eddig nem találtam megfelelő csapatot. A BQR csapatban (a Blusens Aprilia korábbi neve) szerettem volna menni, de nem tudtam, hogy Hondáról Apriliára váltanak idén, így miután a lehetőség adottá vált, egy évet velük töltök el a 125 köbcentis géposztályban."

Nieto érkezése nem befolyásolja a csapatok felállását: Alex Espargaro marad egyedüliként a csapatból a 250-esek közt, míg Nieto mellett Hugo van den Berg indul 125-ösként. A Blusens főszponzora lesz az Aprilia Germany csapatának is, ahol Arturo Tizon versenyez majd.