A legnagyobb amerikai supermoto

2007.02.27. 08:33

Szépen hízik a Buell-család. 2007-re érkezett egy újabb tag a tavaly évvégén beharangozott Lightning Low mellé. Az újdonság szintén a Lightning vezetéknevet viseli, amihez ezúttal a Super TT keresztnév jár. Ebből már szinte fotó nélkül is gondolhatnánk, hogy a Buell első supermotója készült el.

A supermotóságra utaló jegy a rendkívül rövid (1365 mm) tengelytáv, a remek, teljesen beállítható, 43 mm-es Showa fordított első villa, a keskeny egyszemélyes supermotó ülés, a keresztmerevítővel is ellátott, széles és lapos kormány, a fekete műanyag kézvédők, a versenymotoros rajtszámtábla tartó vagy éppen a fejidom.

Az ülésmagasság már sokkal kevésbé supermotós, mindösssze 798 mm, ami minden bizonnyal nagy örömére szolgál majd azoknak, akik eddig vertikális összeférhetetlenség miatt nem tudták más márkák nagyköbcentis SM-gépeit megvásárolni. A Super TT a Buell 1200 cm 3-es, befecskendezős blokkját kapja, természetesen nem maradhat el a peremfék, a benzintartályként üzemelő váz, vagy az olajtartály szerepét is ellátó lengővilla. A színpaletta nem túl bonyorult, van fehér és kész, de ez egyáltalán nem baj, a fehéret remekül összematricázhatja a Buell Lightning Super TT tulajdonosa, és ez neki 3 220 000 Ft-ba kerül majd.