Talmácsi már a legjobb

2007.03.04. 23:01

A MotoGP 125 köbcentis kategóriájának pilótái két napos tesztre gyűltek össze a katari Losail melletti versenypályán. Ebből az első nap semmivé vált munka szempontjából, mivel homokvihar miatt törölték a tesztnapot. Cserébe kaptak még egy tesztnapot, azaz a vasárnapot is munkával tölthetik majd. Szombaton már motorra tudtak ülni a versenyzők és nem is akármilyen eredmény született. Talma 11 óra körül gurult ki először a boxból a 2007-es fejlesztésű motorjával. A széllel a pálya több részén is meggyűlt a gondja a pilótáknak, de mindezek ellenére Talma nagyon jól ment és magabiztosan megnyerte a tesztet. Rajta kívül csak Lukas Pesek volt képes a 2p 8mp-es limiten belül motorozni. Őt Talma csapattársa Hector Fauberl, és tavalyi csapatában versenyző Mike di Meglio követte.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Fantasztikus volt a szombati nap, maximálisan elégedett vagyok. A motorom nagyon jó. Vélhetően sikerült volna még jobb időt mennem, de a célegyenesben komoly szembe szél volt. A teszt során rövid verseny-szimulációkat is csináltunk, ami jó eredményt hozott. Több körön keresztül is egyforma jó időket motoroztam, ami nagyon fontos."

125 cm 3 Hivatalos teszt, Katar 1. nap:
1. Talmácsi Gábor - Bancaja Aspar 2'07.540
2. Lukas Pesek - Valsir Seedorf Racing 2'07.684
3. Héctor Faubel - Bancaja Aspar 2'08.340
4. Mike di Meglio - Humangest 2'08.605
5. Raffaelle de Rosa - Multimedia Racing 2'08.890
6. Esteve Rabat - Repsol Honda 2'08.890
7. Mattia Pasini - Polaris World 2'08.943
8. Pablo Nieto - Blusens Aprilia 2'08.954
9. Simone Corsi - Skilled ISPA 2'08.972
10. Sergio Gadea - Bancaja Aspar 2'09.056