Honda-Ducati döntetlen Ausztráliában

2007.03.04. 23:00

Rögtön a katari nyitóverseny után, amelyből egy futamot Max Biaggi, egyet pedig James Toseland nyert meg, az egész mezőny repülőre szállt, és meg sem álltak az ausztráliai Philip Island tengerparti pályájáig. Már az edzéseken Troy Bayliss teljesített a legjobban, majd ezután az egy körös Superpole-on újra a hazai pályán versenyző ducatis volt a leggyorsabb. James Toseland, Troy Corser és Noriyuki Haga követték őt a rajtrácson, míg Max Biaggi az ötödik rajtkockára állhatott fel. Sajnos Karl Muggeridge és Yukio Kagayama olyan szerencsétlen balesetet szenvedett az edzések során, hogy nem voltak képesek a versenyen rajthoz állni.

Superbike első futam
Biaggi-Bayliss-Toseland volt a rajtsorrend, de már az első kör után Toseland állt az élre. Még ebben a körben Bayliss és Corser is otthagyta Biaggit. Sőt a másodikban Haga is. Corser nem állt meg a 3. helyen, hamar visszaelőzte Baylisst, és elkezdett Toseland után tempózni. Ők hárman (Toseland-Corser-Bayliss) már a verseny első harmadára jókora előnyt szereztek a mezőnnyel szemben. A negyedik helyért Biaggi és Haga nyúzták egymást, míg ezt közelről a két Kawasakis, Nieto és Laconi követték figyelemmel. Bayliss a lassuló honfitársát, Corsert, a 9. körben előzte vissza és ezután Toselanddel elmentek az élen. Corser egyre jobban esett vissza elhasználódott abroncsai miatt, és miután Biaggi alaposan megszenvedett Hagával, a tovább lassuló Corsert is megcsípve behozta harmadiknak a Suzukiját. Az élen Bayliss és Toseland faragták egymást jó 10 körön át, amely a 18. körben Bayliss előzésével zárult. Bayliss nem adott több esélyt a brit motorosnak, a hátralévő három körben folyamatosan elhúzva tőle tisztán nyerte a futamot.

Első futam végeredménye
1 - Troy Bayliss - Ducati Xerox Team - 34'11.276
2 - James Toseland - Hannspree Ten Kate Honda - 34'13.372
3 - Max Biaggi - Alstare Suzuki Corona Extra - 34'21.419
4 - Noriyuki Haga - Yamaha Motor Italia - 34'30.199
5 - Troy Corser - Yamaha Motor Italia - 34'31.018
6 - Lorenzo Lanzi - Ducati Xerox Team - 34'36.041
7 - Ruben Xaus - Team Sterilgarda - 34'38.680
8 - Max Neukirchner - Suzuki Germany - 34'45.890
9 - Fonsi Nieto - Kawasaki PSG-1 Corse - 34'46.615
10 - Steve Martin - D.F.X. Corse - 34'47.514
11 - Roberto Rolfo - Hannspree Ten Kate Honda - 34'49.343
12 - Joshua Brookes - Alto Evolution Honda - 34'58.354
13 - Shinichi Nakatomi - Yamaha YZF - 35'09.847
14 - Jakub Smrz - Team Caracchi Ducati SC - 35'19.276
15 - Alessandro Polita - Celani Team Suzuki Italia - 35'33.860
16 - Christian Zaiser - LBR Racing Team - 35'39.650
17 - Dean Ellison - Team Pedercini - 35'41.460
18 - Jiri Drazdak - Yamaha Jr. Pro SBK Racing - 34'26.636

Superbike második futam
Corser-Bayliss-Toseland-Biaggi-Haga sorrendben jöttek el a versenyzők a rajttól. Az elején megint úgy tűnt, mintha Biaggi lőne ki nagyon jól, de aztán a többiek még az első kanyar előtt megelőzték. Xaus nagyon erőszakosan már az első körben lenyomta Biaggit és Hagát, feljöve a 4. helyre. Néhány kör után az élen beállt a jól megszokott Corser-Toseland-Bayliss sorrend, akik elszakadtak a mezőnytől. A negyedik helyért Haga és Xaus hajtottak, míg a 6. helyért Biaggi a két Kawasakissal harcolt. Az első harmad után Toseland állt az élre, és Haga meglepetésre ledolgozva hátrányát felért az élcsoportra. Biaggi is lerázta kullancsait, és visszaelőzve Xaust üresen motorozott az 5. helyen. A futam féltávjára Biaggi is felért a vezető négyesre folyamatos gyors köreivel. Ezután az első ötben parázs csata alakult ki, folyamatosan oda-vissza előzgették egymást a nagy nevek. A végére több párharc lett a dologból: egy Toseland-Bayliss az első helyért, illetve tőlük leszakadva Biaggi-Haga-Corser a 3. helyért. Az utolsó előtti körben Toseland pici kis előnyt tudott szerezni Baylisszel szemben, hátrébb Corser már a füvön próbált kigyorsítani, de persze ez nem sikerült még neki sem. Az utolsó kör kezdetén Haga és Corser is megelőzték Biaggit. A végére Toseland remekül védte meg első helyét Baylisszel szemben, Haga is megőrizte dobogós helyét, és a célra hajrában Biaggi még legyorsulta Corsert, elcsípve egy negyedik helyet ezzel.

Második futam végeredménye
1 - James Toseland - Hannspree Ten Kate Honda - 34'16.990
2 - Troy Bayliss - Ducati Xerox Team - 34'17.264
3 - Noriyuki Haga - Yamaha Motor Italia - 34'23.906
4 - Max Biaggi - Alstare Suzuki Corona Extra - 34'24.003
5 - Troy Corser - Yamaha Motor Italia - 34'24.042
6 - Ruben Xaus - Team Sterilgarda - 34'40.166
7 - Lorenzo Lanzi - Ducati Xerox Team - 34'43.461
8 - Michel Fabrizio - D.F.X. Corse - 34'43.476
9 - Max Neukirchner - Suzuki Germany - 34'43.476
10 - Roberto Rolfo - Hannspree Ten Kate Honda - 34'54.926
11 - Jakub Smrz - Team Caracchi Ducati SC - 34'58.298
12 - Joshua Brookes - Alto Evolution Honda - 35'05.662
13 - Shinichi Nakatomi - Yamaha YZF - 35'05.707
14 - Fonsi Nieto - Kawasaki PSG-1 Corse - 35'30.085
15 - Alessandro Polita - Celani Team Suzuki Italia - 35'30.872
16 - Christian Zaiser - LBR Racing Team - 35'34.915

Világbajnokság állása
1-Toseland-Honda CBR1000RR-Hannspree Ten Kate Honda-90 pont
2-Biaggi-Suzuki GSX-R 1000K7-Alstare Suzuki-74
3-Bayliss-Ducati 999 F07-Ducati Xerox-64
4-Haga-Yamaha YZF R1-Yamaha Motor Italia -50
5-Corser-Yamaha YZF R1-Yamaha Motor Italia-45
6-Lanzi-Ducati 999F 07-Ducati Xerox-44
7-Xaus-Ducati 999F06-Team Sterilgarda-32
8-Neukirchner-Suzuki GSX-R 1000K7-Suzuki Germany-31
9-Kagayama-Suzuki GSXR-Alstare Suzuki-23
10-Nieto-Kawasaki ZX10 R-PSG-1 Kawasaki Corse-20