Talmácsi pályacsúccsal első!

2007.03.06. 10:44

Az elmaradt pénteki edzésnapot pótolták be a MotoGP 125 köbcentis kategóriájának pilótái vasárnap. Az IRTA hivatalos tesztjének keretében megtartott edzéseken ismét Talmácsi Gábor bizonyult a legjobbnak, sőt megdöntötte az eddigi 125-ös pályacsúcsot is, amely jó előjellel bír a hétvégi katari szezonnyitóra. 2p 06,450mp-es eredményét még egyik legnagyobb ellenfele Mattia Pasini sem tudta megközelíteni, és Bancaja Asparos csapattársainál is messze jobb volt. Lukas Pesek a Derbivel elfoglalt 5. helyen jelezte, azért vele még számolni kell az idényben. A leggyorsabb hondás a brit tinédzser, Bradley Smith volt, akinek 7. helye igen előkelő az időeredmények közt.

Motorversenyzőnk elmondta, hogy nagyon sokat fejlődött a második napon. A motor iszonyatosan jó. Ment egy 15 körös verseny-szimulációt, de többször is zavarták: feltartották, vagy tapadtak rá, és keresték a szélárnyékát. A verseny-szimuláció első 10-12 körében minden tökéletes volt, majd az első gumi tapadásánál adódtak kisebb problémák, de ezen még változtatni fognak. Összességében minden a legnagyobb rendben, és készen állnak az első versenyre. Talma a következő napokat pihenéssel tölti, a kezét is kezelteti, mert a szél miatt erősen tartani kellett a motort, és a kesztyű ledörzsölte a bőrt a kezéről.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Nagyon boldog vagyok. Ennél jobban nem is alakulhatott volna az utolsó teszt a VB indulása előtt. Készen állunk a versenyre, amit már alig várok."

125 cm 3 Hivatalos teszt, Katar 2. nap:
1. Talmácsi Gábor - Bancaja Aspar 2´06.450
2. Mattia Pasini - Polaris World 2´07.198
3. Héctor Faubel - Bancaja Aspar 2´07.200
4. Sergio Gadea - Bancaja Aspar 2´07.502
5.Lukas Pesek - Valsir Seedorf Racing 2´07.669
6. Raffaelle de Rosa - Multimedia Racing 2´07.831
7. Bradley Smith - Repsol Honda 125cc 2´07.842
8. Simone Corsi - Skilled ISPA 2´07.932
9. Sandro Cortese - Emmi- Caffe Latte 2´08.326
10. Alexis Masbou- FFM Honda 2´08.404
11. Mike di Meglio - Humangest Racing 2'08.617
12. Tomoyoshi Koyama - Red Bull KTM 2'08.680
13. Pablo Nieto - Blusens Aprilia 2'08.720
14. Pol Espargaró - Campetella Aprilia 2'08.738
15. Esteve Rabat - Repsol Honda 2'08.903
16. Michael Ranseder - Ajo Motorsport 2'08.945
17. Federico Sandi - Skilled Racing 2'09.031
18. Simone Grotzkyj - Multimedia Racing 2'09.057
19. Nico Terol - Valsir Seedorf Derbi 2'09.096
20. Andrea Iannone - WTR 2'09.324
21. Joey Litjens - Arie Molenaar 2'09.483
22. Lorenzo Zanetti - Team Sicilia 2'09.566
23. Stefano Bianco - WTR 2'09.609
24. Robert Muresan - Ajo Motorsport 2'10.331
25. Randy Krummenacher - Red Bull KTM 2'10.598
26. Danny Webb - Arie Molenaar2'10.730
27. Dominique Aegerter - Multimedia Racing 2'11.208
28. Roberto Tamburini 2'12.227