Az olasz csizma csúszott legjobban

2007.05.09. 08:16

Idén az Open géposztályt hívják S2-nek, jelezvén ezzel, hogy ugyan itt indulhatnak a 450 köbcenti feletti gépek, megkötés nélkül, de a FIM egy picit több súlyt szeretne adni a 450-es gépeknek, és ezért őket minősítette át az S1 kategóriába. Az első futamban Davide Gozzini az első kanyarban megszerezte a vezetést TM motorján, és végig vezetve rajt-cél győzelmet aratott. A második helyen először Matt Winstanley (KTM) motorozott, majd bukása után Max Verderosa foglalta el ezt a pozíciót. Az olasz azonban kinyírta kuplungját, és elvesztette a második helyet, ahová Gerald Delepine jött fel Husqvarnával időlegesen. Ő is bukott azonban az off-road részen, így Attilio Pignotti (KTM) kaparintotta meg a dobogó második fokát, a bronz a motorját gyorsan összeszedő Delepinenek jutott. Ales Hlad és Robert Baraccani zárt még az első öt helyen.

Christian Iddon az első futamban nem remekelt, de a másodikban nagyszerű győzelmet aratott. Miután a negyedik körben megszerezte az első helyet, már meg sem állt a kockás zászlóig. A rajt után Marcel Goetz vezetett, majd miután Iddon megelőzte, Pignottival küzdött a második helyért. Ebbe a harcba kapcsolódott be Delepine is. Jó pár helycsere után Delepinenek sikerült letudnia Goetz-t, de a sorrend már nem változott ezek után. Gozzini, az első futam győztese defektet kapott, ezért kiállt a futamból. A 37 éves Pignotti két ezüstjével jelenleg vezeti a Supermoto-világbajnokság S2 géposztályát. Delepine 4, Iddon 7 ponttal lemaradva követi őt a bajnoki tabellán.