Lorenzót nem könnyű megállítani

2007.05.08. 06:58

Jorge Lorenzo, aki tavaly már megszerezte a gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság 250-es kategóriájának világbajnoki címét, idén ennek megvédésén dolgozik, méghozzá nem is akárhogyan. A fiatal spanyol versenyző az eddigi három futamból kettőt megnyert, és a Kínai Nagydíjon a legjobb edzésidőt futotta Sanghajban. Az első sorba rajta kívül a Team Toth versenyzője Hector Barbera, Mika Kallio (KTM) és Julian Simon (Honda) fértek még oda. Tóth Imi a 19. helyről rajtolhatott el. A rajt ugyan jól sikerült Lorenzónak, azonban az első körben túl szélesen kanyarodott az egyik fordulóban, és Andrea Dovozioso vezetésével négy másik pilóta elment mellett, miközben motorja alaposan lelassult. Összesen további hat kör kellett Lorenzónak, hogy ismét utolérje az élbolyt, majd átvegye megint a vezetést.

A verseny féltávjára Lorenzo már több mint négy másodperces előnyt gyűjtött össze magának, és többet vissza se nézve, nagy fölénnyel nyerte a futamot. Dovizioso kicsit csalódott lehetett, mert miután vezette a mezőnyt, először Lorenzo érte utol és előzte le, majd Alvaro Bautista, a tavalyi 125-ös világbajnok jött fel rá az utolsó néhány körben. Néhány kör erejéig elszórakoztatták egymást és a nézőket, majd Bautista az utolsó körben megelőzte Doviziosot és bejött a második helyre, így csak a bronz jutott Doviziosonak. A negyedik helyen Alex de Angelis, mögötte pedig Mika Kallio ért célba. A Team Tothnál versenyző Barbera a 6. helyet szerezte meg. Tóth Iminek ezen a napon a 18. Hely jutott.