Talmácsi befejezte a tesztelést Jerezben

2007.11.26. 08:27

A hétfői tesztelés, és a keddi kényszerű szünnap után szerdán folytatódhatott a munka a jerezi pályán. Kedden az eső elmosta a tesztnapot. Szerdán azonban eredményekben gazdag napot zártak Talmácsi Gáborék. A magyar pilóta dél körül kezdett körözni és végig a 2008-as fejlesztésű RSA motorral ment, amit egyedül ő kapott meg az Apriliától. Ráadásul ő az egyedüli abban is, hogy 2 db ilyen RSA motor áll a rendelkezésére, míg minden más Aprilia versenyzőnek csak egy. Gábor rögtön a legelején megállapította az új motorról, hogy valami hatalmas, óriási erő lakozik a motorblokkban. Kedd este 22 órára fejezték be a gép összeszerelését, ami még valóban nagyon-nagyon új. Először be kellett járatni, majd ezt követően is az ismerkedéssel teltek az első körök. Nemcsak Talmának új a technika, hanem új a szerelőknek, mérnököknek is, éppen ezért a cél nem a köridők megdöntése volt, hanem, hogy minél több információt gyűjtsenek a motorról. A nap végén Talma elcsúszott egy vízfolton, de nem történt semmi baja. Visszament a boxba, letakarították a motort és folytatta a tesztelést. Néhány körrel később azonban szétment a hajtókar, így délután fél 6-kor befejezték a munkát. Összességében azonban rengeteget haladtak.

Talmácsi Gábor a következőket mondta az új, 2008-as fejlesztésű RSA-ról: „Egy csiszolatlan gyémánt ez a motor, és azon leszek, hogy a világbajnoki szezonkezdésre a legfényesebb gyémánttá formáljam.”
Erre minden lehetőséget meg is kap, hiszen a saját szerelőin felül 4 gyári mérnök segédkezett neki a teszteken, és a további tesztelésekben sem lesz hiány. 2008 január 19-20-21. Jerez de la Frontera, január 26-27. Valencia, majd február 10 körül újabb 2 napos teszt Valenciában, és ezután következik a két IRTA teszt először Jerezben, majd Katarban.