Kalandra kél a Derbi Adventure

2007.12.12. 02:05

A Derbi tavaly mutatta be Terra 125-ös kis mindenes motorját, amellyel akár az aszfaltozott utakat is el lehetne hagyni, persze azért leginkább a városban való mozgásra szánja a gyár. Ez a modell nyáron került gyártásba, és most már itt az új, Terra Adventure 125 változat, amely felszereltsége még inkább alkalmassá teszi a kis Terrátt a terepen történő közlekedésre. A blokk a már jól ismert vadonatúj 125 köbcentis, vízhűtéses, egyhengeres, négyütemű, négyszelepes erőforrás, amely 15 lóerőt teljesít, mindezt Euro3-as környezetvédelmi normák mellett. Az erő hatsebességes váltón és láncon át jut a hátsó kerékhez. A Terra 125 19 colosához képest az Adventure 21 colos első kereket kapott, amely terepen sokat segít az irányításban, a hátsó kerék maradt 17 col átmérőjű. Az enduró mintázatú gumiabroncsok 90/90-21 és 130/90-17 méretben kerültek a felnikre.

A futóművet 41 mm belsőcső-átmérőjű Paioli teleszkópvilla és állítható rugóelőfeszítésű hátsó rugóstag alkotja. A rugóút elöl-hátul 150 mm, ami tisztességesnek mondható egy ilyen járműnél. A motor ülésmagassága 850 mm-re sikeredett, innét 117 kilós száraz tömegű gépet kell a terepen dirigálni, ami nem lehetetlen feladat. 11 literes tankjával bőven 300 km felett utazhatunk egyhuzamban. A váz és a motor felépítése a Terrával egyezik meg műszakilag. Az Adventure azonban nagy alumínium blokkvédőt, új kormányt, kézvédőt és GPS-tartót kapott, amelyek remek kiegészítők a hosszú távú kalandozásokhoz is. Extraként nagyméretű, kemény alumínium dobozok vásárolhatók. A Terra 125 Adventure egyelőre fehér színben mutatkozott be, de egy sötétkék-fekete variáció is várható. 2008 májusától lehet a kis Derbi terepjárókat megvásárolni.