Angolos tudattágítás

2008.02.17. 12:40

Talán egy titkos program keretében a menzán tudatmódosítókat osztanak a Triumph gyár konstruktőreinek. Váltott hatóanyagokkal egyszer a múltba, máskor a durva víziók ködébe rántják tervezőmérnökeiket.

A visszafelé pislogás már eredményt hozott, csodás retrószéria kerekedett belőle: scrambler, café racer ugyanúgy, mint múltidéző utcai motor. Az utóbbi időben mintha a másik, hallucinogén szert kapnák gombapörkölt formájában, mert a 2300 köbcentis Rocket lll után itt a kistesó, az óriás kéthengeres.

Nem a soros, három dugattyút lökdöső blokkot kurtították meg, hanem egy menetirányra keresztben elhelyezett, vízhűtéses kéthengerest illesztettek egy powercruiser jellegű vázba. A tervezett modell valós piaci űrt töltene be a Triumphnál, hiszen jelenleg 1050 és 2300 köbcenti között nincsen semmi a kínálatban. Nem hivatalos források szerint 1,7 literes űrtartalommal készülnek útjára bocsátani 2009-ben az egyelőre még névtelen gépet. A japán és amerikai konkurencia elől a minden eddiginél nagyobb soros kettes blokkal és híres angolos nyomatékkal szeretnének vevőket elhódítani.

Ugyan a pszichedelikus kísérletet nem erősítették meg hivatalosan, de a Triumph sajtóirodájából annyi kiszivárgott, hogy a tesztelés alatt álló motor valóban részét képezi a jövőbeli terveiknek. Vagyis a mértéktartó angol fogalmazás mögött ott a valóság: lehet spórolni, vagy az álmodozáshoz tudatot módosítani.