Senki ne utazzon a Man szigetére

2001.05.06. 17:28

 
   
   

Sajnos ez már a végleges döntés, idén nem rendezik meg az egyik leghíresebb közúti motorversenyt. Az Isle of Man TT a Nagy Británniában dúló száj- és körömfájás járvány miatt marad el. Pontosabban attól félve, hogy az nehogy átterjedjen a brit és ír sziget közt elterülő kicsiny Man szigetére. Nincs több variáció az ügyben, a május 26-június 8 közt rendezett verseny lefújva, kész, vége, senki ne utazzon idén oda. Bár végülis utazhat, bizonyos korlátozások mellett, ugyanis ugyanebben az időben nagy hepeningek lesznek a verseny helyett, a sziget hírneves helyszínein.

Man sziget kormányzatának döntése arra alapozodott, hogy a 40-50.000 látogató nagy mértékben növelné a járvány bekerülésének lehetőségét a szigetre. Azt pedig nem tudta felvállalni a kormányzat, hogy ezt az ember tömeget csak az előre kijelölt helyeken belül tartassa majd. Man sziget vezetése sajnálatát fejezi ki a TT hű látógatóival szemben, és a turizmus fokozott támogatásával igyekszik a turistákat továbbra is a kis szigetre csábítani, még ha a TT idén elmarad.