Totalbike24 - a motorversenyzés Woodstock-ja

2018.05.10. 10:56 Módosítva: 2018.05.10. 11:01

Buli és kőkemény kihívás egyben. 24 órán keresztül mennek a csapatok 50 köbcentis széria robogókkal. Lelkes amatőrök, egyetemisták, műszaki értelmiségik, őrült számviteli zsenik, de mindenki halálosan komolyan veszi. A jármű nyomorúságos, de a harc ugyanaz, mint egy világbajnokságon. Sok csapat a buliért érkezik, mások a dobogóért hajtanak, megint mások pedig egyszerűen ki szeretnék próbálni, képesek-e végigcsinálni?

Kedves versenyzők, versenycsapatok!

Ez még nem a versenykiírás! Ez egy úgynevezett médiaajánlat a szponzoroknak. De a frissített szabályokra és a versenykiírásra sem kell már sokat várni.

Harminc csapat indul (a nevezés körülbelül egy óra alatt betelik, körülbelül két-háromszoros a túljelentkezés), egy csapat négy versenyzőből és egy sajtósból áll. A sajtós feladata, hogy közvetítse a felkészülést és a versenyt a csapat saját, kötelező Facebook oldalán. Egyszerre kell jelen lenniük a pályán, és a közösségi médiában. Így olyan embereket is elérnek és behúznak nézőnek, akik egyébként nem érdeklődnének a motorsport iránt. Ilyen rendezvény nincs másik, nem csak Magyarországon, de világon sem.

Az indulók között vannak fiatal mérnökhallgatók (BME SRT), pénzügyi elemzők és adótanácsadók (PwC Nyélgáz), egykori versenyzők (pl. Drapál Ferenc, aki a 90-es években magyar bajnok volt), mezőgazdasági szakemberek (Magtár Team), baráti társaságok, informatikusok, sőt, motorfejlesztő mérnökök is (AVL). Rendkívül színes a mezőny.

Le Mans-i stílusú átfutós rajt
Le Mans-i stílusú átfutós rajt
Helyszín: Kecskeméti Gokartpálya

Időpont: augusztus 4-5.

Időtartam: 24 óra

A 2018-ra fontos újításokkal készülünk. Elindítunk egy kísérleti kategóriát, kimondottan elektromos robogóknak, illetve egyszerűsítjük a bejutást mérnökhallgatók számára - eddig csak a BME-nek volt saját csapata, ők kimondottan a Totalbike24 miatt váltak hivatalos versenycsapattá!

Visszajelzések

"Hiába próbáljuk most szavakkal átadni azt a hangulatot és azt az érzést, ami körülvette a rendezvényt, egyszerűen erre még a szinoníma szótár használata sem nyújt segítséget. Annyi élményt és annyi szép pillanatot okoz, hogy hiába csak négykézláb tudok kimenni a rötyire, annyira fáj mindenem, de ha holnap 3-kor megint elkezdődne, tuti ott állnánk a rajtvonalon." - New Kids Scooter Team.

"Zseniálisan éreztem magam. Azt kaptam, amiért mentem. Jövőre ugyanitt ugyanekkor!" - Stomp Attila, OEM-Parts

 

"Köszönjük, pazar verseny volt!" - Almási Szabolcs, projektmenedzser, Magamura Team

"Megcsináltuk!!! Nem tudtuk előzetesen, mire is számíthatunk, de végülis mindent felülmúlt az, ami ott várt minket." - HNKN Club

"Imádtam, nagyon élveztem (bár két napig azt mondtam, hogy soha többé) köszönök/nünk mindent! Az eddigi összes ilyen rendezvényen részt vettem, az összes tökéletes volt." - Nagy Norbert, OEM-Parts.hu

"Hát, barátom, ha nem voltál ott, akkor bizony az év versenyét hagytad ki." - Magyar Zsolt, informatikus

"Idén csak leugrottam szurkolni, de a hangulat a szokásosan pazar volt." - Borsa Miklós, a Vizes VB szóvivője

Hol lehet követni a versenyt?

- A helyszínen, ahol a 24 óra alatt körülbelül 2000 ember fordul meg

- Az élő közvetítés folyamatosan frissül, illetve kihelyezett kameráknak hála live stream-ben is nézhető (felületek: Totalbike, Totalcar, Index címlap)

- Minden csapatnak létre kell hoznia egy Facebook-oldalt, ahol követni lehet a felkészülésüket, illetve a verseny alatt tudósítanak a csapatuk helyzetéről

250 ezer oldalletöltés, 154 ezer olvasó, 2477 like

2017-ben 44 cikk született a versenyről a Totalbike-on - a Totalbike24 anyagok összesen 250 ezer oldalletöltést, 154 ezer olvasót és 2477 like-ot értek el. A saját csatornáinkon kívül a csapatok további 5000 felhaszálóhoz jutattják el a versenyt a saját Youtube, Facebook és Instagram fiókjaikon keresztül.

A Totalbike24 kiemelt közössége a gyakorló és leendő mérnök és műszaki értelmiségi, akik kiemelten fogékonynak mutatkoznak a technikai sport, az egész éjszakás szórakozás és a mérsékelt, szabályozott keretek között zajló, kompetitív ön- és közveszélyokozás ötvözésére. 

Ezen kívül hatalmasat ment Facebookon, mivel 30 csapat osztotta folyamatosan a történéseket, híreket, videókat, illetve erős volt a verseny Instagram jelenléte is. A verseny bekerül a mainstream médiába is, 2015-ben kijött tudósítani az MTV, 2016-ban a Totalcar tévéadásban szerepelt a Totalbike24, és külön részt szentelt neki az Égéstér podcast, valamint az RTL Klub is meghívott minket.

A TB24-en megjelenni jó dolog, ha vállalkozásoddal/cégeddel/termékeddel támogatóként részt vennél a versenyen, írj egy levelet a sales (kukac) cemp.hu címre.