Rossit már 1979-ben az egyik legtehetségesebb versenyzőnek tartották, igaz, a rajongók akkor még nem azt súgták áhítattal, hogy Valentino. A kilencszeres világbajnok akkor még pólyás volt: a motorsport rajongók apjáért, Grazianóért lelkesedtek. Napjaink legsikeresebb motorversenyzőjének édesapja mesélt a múltról, a tengerpartról, s arról, hogy miért a fia a világ legjobb motorosa.
- Graziano, te mindig azt csinálod, amit szeretsz.
- Ha elérsz egy bizonyos kort és egzisztenciát, akkor megpróbálsz arra törekedni, hogy kizárólag olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek igazán érdekelnek. Idős korban már nem igazán kötünk kompromisszumokat. Így kerültem kapcsolatba az autókkal is; mindig is érdekeltek. Véleményem szerint minden motorversenyző elérkezik pályafutásának azon szakaszához, amikor közelebbi kapcsolatba kerül az autókkal is – így voltam ezzel én is, így van ezzel Valentino is.
A kíváncsiság hajtja a motorost, meg a biztonság. Aztán vagy megkedveli a négy keréken való száguldást, vagy nem. A többség azonban bevállalja az új kihívásokat. Persze az én esetem teljesen speciális, mivel a világ egyik legjobb motorversenyzőjének az apja vagyok - nem tehetem meg, hogy teljesen elszakadok a két keréktől. Erre még egy lapáttal rátesz, hogy magam is versenyeztem.
Egy ilyen szituációban, azért csak-csak megpróbál segíteni az ember a gyerekének a téli felkészülésekben, megpróbál összeállítani valami hasznos edzésprogramot, amitől esetleg egy kicsit még gyorsabb lehet. Azonban ha őszinte akarok lenni és válaszolni a kérdésre, hogy mi a receptje annak, hogy mindig azzal foglalkozhassak, amivel szeretnék: könnyű, ha az ember fiát úgy hívják, Valentino Rossi.
- Úgy tudom, tanárnak készültél.
- Alsó tagozatos tanító vagyok. Soha egyetlen napot sem tanítottam, a gyerekek legnagyobb szerencséjére. Az iskola elvégzése után azonnal versenyezni kezdtem.
- Hogy váltál motorversenyzővé?
- Amikor elkezdtem iskolába járni, mindig azt próbálgattam, miként lehetne még gyorsabban menni a biciklimmel: a lehető leghamarabb szerettem volna hazaérni. Innen a sebességimádat. Amúgy Olaszországban az összes gyermek focistának készül. Kivétel ez alól, ha Pesaróban születik, úgy, mint én. Pesaro a motorsport és az olasz motorgyártás egyik fellegvára. Olyan híres márkák gyártása köthető ide, mint a Benelli és a Morbidelli. Ez alapjaiban megváltoztatja egy gyermek életét is. Ezért, aki Pesaróban születik, az vagy focistának készül, vagy motorversenyzőnek.
- Számomra az a vidék, ahonnan származol, kicsit varázslatosnak tűnik. Pesaro, Rimini, Tavullia és Ravenna szinte egymás mellett helyezkednek el és rengeteg nagyszerű motorversenyzőt adtak a világbajnokságnak. Van ott valami a levegőben?
- Én inkább a tradícióhoz kötném ezt is. Ez a régió évek óta nagyban befolyásolja a Gyorsasági Motoros Világbajnokságot. Olaszországban ugyanúgy, mint bárhol máshol, régen a közúton rendezték a versenyeket, az országban itt volt a legtöbb „versenypálya”. A hely szellemével szinte összefonódik a motorozás.
- Ide sorolható a Panoramica is?
- Nem, a Panoramica útvonala nem tartozott a kijelölt versenypályák közé, de nagyon meghatározó szerepet töltött be az én pályafutásom szempontjából is. A legenda viszont úgy teljes, hogy a pesarói Panoramicát a Benelli tesztpilótái és versenyzői használták, jónéhányszor ott próbálták ki a versenygépeket. Kamaszként mindig bevártuk őket, majd mögöttük motoroztunk: kicsit mi is világbajnoknak érezhettük magunkat.
- Miért vágattad le a legendásan hosszú hajadat?
- Te miért ezt a pólót vetted fel ma reggel?
- Én úgy tudom, hogy ez nem a te döntésed volt.
- Igen, valóban. Fogadtam Valentinóval, ha megszerzi az első 500-as VB címet, akkor levágatom a hajamat. Ő nagyon szerette volna, és szerencsére meg is nyerte, így engedelmeskedtem és levágattam. De mostanra már nagyon megkedveltem a rövid hajat.
- Várj csak, ha jól emlékszem, azon a 2001-es ausztráliai futamon ott sem voltál.
- Így volt. Nem szeretek repülővel utazni, ezért az Európán kívüli versenyeket nem látogatom. Viszont megpróbálok ott lenni az összes itteni viadalon; általában autóval utazok a helyszínre. Egyébként úgy vélem, hogy Valentino felnőtt: akkor is tökéletesen végzi a munkáját, ha én nem vagyok állandóan mellette.
- Fiadnak az elmúlt években volt néhány igen erős ellenfele. Akadt közülük olyan, akit tiszta szívből utáltál?
- Soha, senkit. Az persze más kérdés, ha nem kedvelek valakit. Általában azokat szoktam kevésbé kedvelni, akik az adott időben a legnagyobb veszélyt jelentik Valentino számára. Most ide sorolhatnám Lorenzót, vagy akár Stonert. Persze Pedrosa is nagyon gyors, de rá valahogy mindig másképp tekintettem.
- Kicsit menjünk vissza az időben. Nagyon rövid karriert mondhatsz a magadénak. 1979-ben volt a bemutatkozó éved 250-ben, s rögtön szereztél három futamgyőzelmet. 1980-ban már az 500-asok között láthatott a közönség, majd 1982-ben egy óriási baleset következtében végleg félbeszakadt a pályafutásod. Miért volt szükséges a kategóriaváltás, szinte azonnal, egy 250-es szezon után?
- Viszonylag jól indultam '79-ben, bár az én három győzelmem nem hasonlítható fiam százat meghaladó listájához. Ha jellemezni kellene a pályafutásomat, azt mondanám, rövid és szerencsétlen volt. Tudod, minden versenyző álma, hogy egyszer a királykategóriában motorozhasson a leggyorsabbak ellen, a leggyorsabb gépeken.
Bár 250-ben egy szélvész Morbidellit kaptam, én sem voltam ez alól kivétel, így amint adódott egy lehetőség, azonnal váltottam. Hozzáteszem, hogy mellesleg ez egy jó döntés volt, csak az élet közbeszólt. Kevesen tudják, hogy 1980 februárjában, a bemutatkozó szezont megelőző télen volt egy óriási közúti autóbalesetem, amelyben súlyosan megsérültem. A felépülésem nagyon sokáig tartott, így szinte esélyem sem volt, hogy '80-ban beleszóljak a győzelemért folyó harcba. Abban az évben egyébként négy-öt pilóta versengett egymással. Igazából szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ekkora baleset után most itt beszélgethetek veled.
- Majd bekövetkezett az a bizonyos másik baleset 1982-ben, az imolai 200 mérföldesen...
- Valóban, akkor kénytelen voltam végleg felhagyni a versenyzéssel. Semmire sem emlékszem, tulajdonképpen a GP híres orvosának, Claudio Costának köszönhetem, hogy élek. Ha ő nincs ott, szinte biztos, hogy nem élem túl. Egyébként úgy vélem, hogy Claudio munkája talán a legfontosabb az egész világbajnokságon, hiszen az összes versenyző karrierje tőle függ valamilyen szinten.
- Úgy hallottam, a lányod, Clara is kötődik a technikai sportokhoz, hiszen gokartozik. Tervezi esetleg, hogy autóversenyző lesz?
- Nem, kizárólag hobbi szinten csinálja. Nem tartanám túl jó ötletnek a versenyzést. Viszont elképesztően ügyes. Irigylésre méltóan tudja csúsztatni a kanyarokban azt a kis szerkezetet. Csak visít a motor, ő pedig keresztben, gázelvétel nélkül kanyarodik. Imádom.
- A lányod élvezi, hogy a bátyja szupersztár, foglalkozik ő ezzel egyáltalán?
- Igen, úgy látom, hogy bizonyos helyzetekben élvezi, mint például az iskolában. Viszont ez pont ekkora terhet is jelent neki más szituációkban. Azért nem hinném, hogy Clara életét ez jelentősen befolyásolhatja.
- Valentino dolgaiba beleszólsz? Van ráhatásod a fiadra?
- Ha jól emlékszem, úgy hat éves lehetett, amikor utoljára beleszóltam valamibe. Ő nagyon erős személyiség. Amikor elkezdtünk játszani a gokartokkal és a minimotorokkal, néha megpróbáltam tanácsot adni, de hamar rájöttem, hogy semmi értelme: neki nincs szüksége a tanácsokra. Egyedül akar rájönni a dolgokra, nem szereti, ha tanítani próbálják. Persze az életben mindig voltak olyan helyzetek, amikor jó volt, hogy mellette lehettem. Gondolok itt csapatválasztásra, szerelők kiválasztására, motorok megszerzésére. Persze mindez még a pályafutása legelején történt.
- Kívülről úgy tűnik, hogy nagyon szoros a kapcsolatotok. Inkább hasonlít barátihoz, mint egy apa-fiú viszonyhoz.
- Valentinóval lehetetlen lenne klasszikus apa-fiú kapcsolatot kialakítani. Egy apa állandóan tanácsokkal látja el a fiát, s mint már mondtam, nála ez kizárt. Nálunk minden más, talán sokkal bensőségesebb. Teljesen normális életet élő fiú volt öt, tíz vagy akár tizenöt évesen is. Persze egy kamaszt mindig is nehéz irányítani. A szülő egyetlen dolgot tehet, amely egyben a legfontosabb is: megadja a lehetőséget arra, hogy a gyermeke megismerkedjen különböző dolgokkal, emberekkel és élethelyzetekkel, melyek után ő maga eldöntheti, hogy számára melyik az ideális. Többet nem tehet.
Például, jóban vagyok Carlo Pernattal és jó kapcsolatom van az Apriliával is. Tehát Valentino karrierjének indulásakor ezért kezdett Apriliával motorozni, és Carlo is segített nekünk. Azonnal megismerkedett jónéhány emberrel, plusz egy új helyzettel, amelyből rengeteget tanulhatott. Én így segíthettem neki a legtöbbet.
- Mesélnél valamit a speciális Graziano-féle iskoláról?
- Szívesen. Képzeld pont erre a célra építettünk egy gépet az idén, a neve Ouroboros. Arról van szó, hogy én a mindkét irányba való csúsztatást preferálom. Míg a short tracken csak balra kanyarodnak a versenyzők, én úgy vélem, hogy mindkét irányba meg kell tanulniuk ezt a technikát. Fiamon kívül még jó néhány versenyző eljár velünk motorozni. A módszer, amit kérdeztél teljesen egyszerű. Az egész azon alapszik, amelyet már mondtam. Mindkét irányba kanyarodva megtanulja a versenyző csúsztatást.
Ha ez sikerül az edzéseken, akkor megnő az önbizalma és elhiszi magáról, hogy képes fokozni a tempót a kanyarokban is, így egy kicsit gyorsabb lesz a többieknél. Kenny Roberts tanítása is hasonló, a különbség csak annyi, hogy ők dirt track pályán gyakorolják a csúsztatást, azaz egy irányba.
Motorunk, az Ouroboros annyiban különbözik a többi short trackertől, hogy azokon nem egy vonalban helyezkedik el a lábtartó. A miénken szimmetrikus az irányváltások miatt, valamint használjuk az első féket is. Szerintem így jobb. Tudod, van egy titkos helyünk Olaszországban, amelyet Cavanak hívnak. Ez egy anyagbánya, ahol rengeteg óriási teherautó fordul meg naponta. A nagy terhelésnek köszönhetően hihetetlenül kemény a talaj, egész télen, novembertől márciusig tudunk itt gyakorolni, még esőben is.
Eddig endurókat használtunk, elöl terep, hátul pedig utcai gumival; így tudtuk fokozni a csúsztatást. Természetesen ezután a saját gépünket fogjuk használni. A slide előnyeit igazán az 500-asok és 1000-esek idejében élvezhették a nézők. Egyszerűen hihetetlen dolgokat műveltek. Most, amióta 800-asokat használnak és az elektronika jelenléte is fokozódik, már kevésbé látványosak a futamok – ennek ellenére úgy gondolom, hogy itt is csak a legjobb és leggyorsabb versenyzők képesek a győzelemre.
- Az előbb említetted, hogy Valentinón kívül mások is szívesen alkalmazzák a módszeredet. Esetleg trénerként is közreműködsz?
- Nem, egyáltalán nem edzősködöm. Inkább csak előkészítem a terepet a játékra.
- Ezek szerint te is rendszeresen nyeregbe szállsz az ilyen játszadozások alkalmával?
- Sajnos manapság már egyre ritkábban. Két évvel ezelőtt még így volt, de egy igen kellemetlen sérülést követően úgy döntöttem, hogy inkább nem erőltetem a dolgot. Tudod, húsz évesen még akár az is belefér, hogy naponta bukik az ember egy jó nagyot, de így, ötvenöt évesen egy esés után, hetekig fáj mindenem. Több idő kell a regenerálódáshoz. Ezért inkább autóval csúszkálok manapság – a driftversenyeken élem ki magamat.
- A játékosság nagyon fontos neked, ezt akartad átadni a gyerekeidnek is?
- Részben. Meg a becsületességet és az őszinteséget. Valentino nagyon becsületes és nyílt ember. Mindig azt mondja, amit gondol, és nem beszél mellé.
- Féltetted valaha valamitől?
- A kábítószerektől.
- Graziano, mi az a plusz, ami Valentinóban megvan és a többiekből esetleg hiányzik? Miért ő a világ legjobb versenyzője?
- Mondok egy példát. Jól mész és a körülötted lévő emberek azt mondják, hogy jó vagy, sőt, te vagy a legjobb. Ha ezt elhiszed magadról, könnyen beképzeltté válsz, és elfelejted, honnan jöttél. A legfontosabb, hogy megőrizd önmagadat és mindig két lábbal állj a földön. Attól a pillanattól kezdve, ha egyszer elhiszed magadról, hogy te vagy a legjobb, többé már nem vagy az.
Fiam soha nem hitte el magáról, hogy ő a legjobb. És ez mind a mai napig így van. Rengeteget dolgozik, minden versenyen képes új dolgokat tanulni. Egy jó pilóta addig tanul, amíg abba nem hagyja a versenyzést. Azt hiszem, megmaradt annak, aki pályafutásának elején volt: ma is a kellő alázattal viszonyul a versenyzéshez.
- Nagy rajongója vagy a driftnek, igaz?
- Versenyző vagyok. Csodálatos autóim vannak, imádom mindegyiket. Van BMW M3-asom, Maseratim és egy Shelby GT 500-as Ford Mustangom, ami 500 lóerő, de igazán könnyű vezetni. Akkora élvezetet nyújt, hogy lehetetlen elmondani. Mindent imádok, amivel versenyezni lehet.