Erőteljes, csúszó hangra lettem figyelmes. Visszanéztem, semmi, majd rá két másodpercre már szálltak a motoralkatrészek. Odarohantam, egy önjelölt versenyző üvöltött fájdalmában. Mint később megtudtam, Dave-nek hívták és Yorkból érkezett.
Nem vigyázott, pedig a szigeten minden utcasarkon óriásplakátok hirdetik:„Meet your mates, not your maker.” Annyit jelent, a haverjaiddal találkozz, ne a teremtővel. Ezt sajnos sokan elfelejtik. Így történt Dave-vel is. Épp a hegyi juhok között autóztunk egy mezőgazdasági úton, ahonnan remekül látszott az Ír tenger, valamint számos apró vízesés. Megérkeztünk az A18-as útra, ami a pálya egyik legszebb szakasza, a Brandywell. Itt is One Way korlátozás van érvényben, kedveskedve az őrült motorosoknak, akik McGuinnessként szeretnék kipróbálni a pályát, úgy, hogy nem találkoznak egy szembejövő traktorral. Ezért csak a pálya menetirányával megegyezően lehetséges döngetni. A kérdés nem az volt, hogy történik-e baleset, hanem, hogy mikor.
Kihívtuk a mentőket, majd a rendőrséget, addig vigyáztam rá, beszélgettem vele. Ha véletlenül nem vagyunk ott, azon az egyébként roppantul elhagyatott helyen, ahol körülbelül 7 fok volt, ki találja meg? Férfiasan bevallom, szinte sokkot kaptam, a TT ismét megmutatta arcának szürkés árnyalatát, így én is csak azt tudom javasolni, találkozzunk inkább a haverokkal. Dave pedig jön nekünk egy láda sörrel.
Túl vagyunk John McGuinness-en és egy éjjeli, szupertitkos Guy Martin interjún. Emiatt lemaradtam a 3D-s TT film vetítésről, de szerencsére már láttam korábban. Csütörtökön végre kisütött a nap, de a hideg szél maradt.
A Supersport futamot két helyszínről néztük, a Ballaugh Bridge-ről, valamint az előbb említett Brandywellről. Tudom, ismétlem önmagam, de leírhatatlan, ami itt történik. Hátborzongató, csodás, magába szippantja az embert. Bármilyen elhagyatott helyen is álldogálunk, a hangulat fergeteges. Szinte az egész szigeten hangosbemondókat helyeztek el, így folyamatosan, élő rádióadásból értesülhetünk a pillanatnyi eredményről.
Gary Johnson csodálatosan motorozott, így megérdemelten megszerezte élete első TT győzelmét. Ami azonban mögötte történt, kemény. Mind Cameron Donald, mind pedig a helyi Dan Kneen az utolsó körben esett ki a versenyből, állítólag mindketten motorhibával. Donalddal különösen balszerencsés, mivel két mérfölddel a célba érkezés előtt adta meg magát a motor – ez John McGuinness-nek azonnal egy második helyezést jelentett. A bronzérem kérdése azonban közel sem bizonyult ennyire egyszerűnek. Guy Martin, Keith Amor és Bruce Anstey küzdöttek a harmadik helyért, amit végül óriási csatában ismét Guy-nak sikerült megszerezni, begyűjtve így az idei harmadik bronzérmét.
A viadal pikantériáját azonban mégsem a versenyzőknek köszönhettük. Ramsey-ben eddig tisztázatlan okokból belengették a piros zászlót. Néhány versenyző lassított, volt, aki megállt. Magyarázatot senki nem adott, állítólag hibázott a pályabíró. Néhányan meglehetősen dühöngtek, Guy Martin a tőle megszokott fanyar stílusban csak annyit javasolt, hogy jobban meg kellene válogatni, kiből lehet pályabíró és kiből nem. Egyébként meglepő, hogy a TT-n igen lassan áramlik az információ. Sokan, például még este, a sajtóközpontban sem tudták, mi is történt valójában.
Az oldalkocsisok versenyét a hírhedt Barregarrow szakaszról szemléltük – nehéz leírni az élményt. Halljuk, hogy érkezik, halljuk, hogy visít, majd 250 km/h-val beszáguld egy földön csúszó valami, gázelvételt helyett visszavált és berántja az enyhe jobb-balba, úgy, hogy a kerék elemelkedik.
Klaus Klaffenböck nagyon szerette volna megnyerni idei második versenyét is. Minden jól alakult, mindent megtett ennek érdekében, az élet azonban ismét mást produkált. Eszméletlen tempóban rongyolt a pályán. Már az utolsó körben jártunk, amikor Glen Helenben 15,9 másodperccel vezetett Holdenék előtt, de Ramsey-be már nem érkezett meg. Bevallom, ezek a legszörnyűbb percek a pálya mentén.
A rádió jelzi, hogy a versenyzőt senki nem látta, nincs ott. A pályát csend uralja, mindenki várja, mit mond a közvetítő. A pályabírók lehajtják fejüket. Ma jó hírt kaptunk. Eltörött a vízpumpa bilincse ezért lelassult, de bedöcögött a hatodik helyre. A futamot végül John Holden / Andrew Winkle párosa nyerte. Kissé ledöbbentem, amikor a szpíker megemlítette a pilóta korát: 59 esztendős.
A két, benzinmotorral meghajtott kategória mellé, beékeltek csütörtökre még egy versenyt, ahol az üzemanyag kapta a legcsekélyebb szerepet. Ez volt a TT Zero, az elektromos motorok versenye, amik mindössze egy kört teljesítettek. A cél a 100 mérföldes körátlag megdöntése volt. Most sem sikerült, bár Michael Rutter beleadott apait, anyait és 99.604-el megnyerte a versenyt, Mark Miller és George Spence előtt.
Lefekvés előtt meglátogattuk a hírhedt Ale of Man rendezvényt. Ez az ivóharc – az angolok bizony keményen csatáznak a pohárral és a többi iszákossal. Éjfélig mindenki igyekszik úgy berúgni, hogy annak reggel nyoma legyen, különben mit sem ér az egész.
Pénteken a TT utolsó napja következik, maradjatok ráhangolódva. És ne feledjétek, találka a haverokkal, ez a legfontosabb.
Előzmény: Halál és száguldás, utcai verseny ez