Rossi egy bohóc, a férfiak MZ-vel küzdenek

Balassagyarmat, utcai motorverseny, 2011

2011.09.20. 14:43
Harákolva, éles hangon vágódik ki a szalmabála mögül. Gyors döntés jobbra, balra, jobbra, gáz, a kanyar ívén végig gyorsít. Térd az aszfalt fölött, a hátsó kerék táncol a kátyúban, a gép imbolyog, de csak döntik egyre mélyebbre – a közönség elkerekedett szemmel nézi, lesz-e baleset, vagy a motoros legyőzi a gépet. A térd megérinti az aszfaltot, nyélgáz, fel hármasba, az emberek őrjöngenek: a balassagyarmati utcai motorverseny jobb, mint bármi, amit eddig Magyarországon motorsport gyanánt megpróbáltak ránk sózni.

Kevés dolog altatóbb annál, hogy színes ruhás emberek köröznek búgva. Álmosító a bukótér mögé mélyen betolt kordonok mögül, ásításra késztet a tévé elől. Nem számít, hogy Rossi csatázik, vagy Biaggi keménykedik, sőt, akkor is leragadt a szemem, ha Talmácsi volt a pályán – nem nekem való a sport, legalábbis azt hittem eddig.

Csak fotózni mentem Balassagyarmatra. Gondoltam, lövök pár jó behúzott képet, találkozom rég nem látott veterános cimborákkal. Erre mi történt? Objektívval a szemem előtt rikkantgattam, ahogy az őrült pitbike-osok meccseltek félelmet nem ismerő simsonosokkal. A nem e világról való, gyilkosan őrült mz-s viadalon már üvöltöttem a pályát szegélyező vékony fóliaszalag mögött, ahogy az arcomtól egy méterre, kék füstöt húzva elszáguldottak a kopott bőrruhás fiúk.

Elmebeteg, komolyan mondom, elmebeteg. A MAMI által szervezett viadal az ország jelenleg egyetlen utcai motorversenye. A város közepén kijelölt szakaszt szalmabálákkal és morcos pályabírókkal veszik körbe, a benzinkút mellett és a szakiskola udvarán boxokat jelölnek ki. 50, 125, veterán, youngtimer, minden van.

A hazai motorosélet legendái sétálgatnak, és itt nem a strasszos napszemüvegben parádézó, csúcsra vágyó pilótákra gondolok – akik itt lesték a rajtot, nem multicégek szponzori millióira vágytak, hanem hátba veregetésre és egy kemény meccsre a haverokkal – az igazi motorozásra.

Csodálatos volt állni, csak hallgatni az ébredő gépeket. A gyönyörűen járó Ölbei-Pannoniára, Serfőző mester gyilkos, krosszblokkos utcai CZ-jére szubbasszus szinkópával felelt a sárga-piros egyhengeres Böhmerland.

A darázsként zümmögő Benelli hangja fölé károgva érkezik kintről egy versenyrobogó idegbetegen vibráló hangja – én csak elütni akartam a vasárnap délutánt, de beszippantott ez a furcsa, motorokra írt, utcai díszletbe költöztetett szimfónia.

Azt hittem Magyarországon már kutya sem kíváncsi a versenyekre; pályáink mellett családtagok meg pár barát kóricál a futamok alatt. Itt meg? Tömve a tér, a városháza előtt fotózni sem lehet, a kerítés tetején fiatalok lengetik a kezüket, mutatják: adj gázt, még gázt. Gyerekek tombolnak a trafó tetején, nyugdíjas férfiak mesélik párás tekintettel, hogy ők még látták Drapált és Kuruczot a Népligetben.

Ez majdnem olyan, igaz a nagy nevek nem itt vannak, bár aki rajthoz állt, megérdemli, hogy nevét csupa nagy betűvel írjuk le. Nem járt pénzdíjjal, esernyőtartó lányok sem hulltak térdre elnyíló szájjal a futam után – aki elindult, mégis mindent beleadott, senki nem alibiből húzta a gázt. Az igyekezetnek persze megvolt a böjtje: több baleset is történt, igaz, egy sem volt komoly: miután a gépeket kivakarták a szalmabálából, mindenki lábra tudott állni.

Sajnos egy valaki nem lehetett ott, de neve mostantól összefonódik a rendezvénnyel. A hétvégén, hosszú betegség után 64 évesen elhunyt Böröczky József szakkommentátor, humorista. Tiszteletére a balassagyarmati Bátrak Versenyét mostantól az ő nevét viseli – szebb ez, mint egy emléktábla.

Bevallom, azt hittem, hogy a veteránok hoznak majd igazán lázba, de nem így lett. Gyönyörűek voltak a régi magyar gépek, meggyőzőn dübörgött a verseny-Benelli. A vén Ducatik meg a fekvőhengeres Aermacchi megremegtették a fő utcai ablakait, boldogan birtokolnám bármelyiket – de rajongva beleszerettem a hazai MZ-versenyzésbe.

Ne értsenek félre – nem akarok otthonra egyet sem, de állni a bála mögött és lélegzetvisszafojtva lesni, hogy kiadja-e a kanyart, az igen. Mert ilyen a versenyzés: nem pénzért, nem világhírért, hanem lendületből, fék és félelem nélkül, magáért a csatázásért, ez a sport. Minden más csak maszlag.

Az eredményeket az alábbi linkre kattintva érhetik el.