MZ-vel az erdőtűzben

2012.12.18. 11:34

A tűző nap jót tett a barackoknak: az érettebbek már kis rázás után lehullnak a frissen kapált talajra. Na, menjünk át még a következő sorra is, beljebb talán még nagyobbak. MZ-ink árnyékában toljuk az arcunkba, nyakunkon folyik a leve. Ilyenkor talán nem permeteznek a bosnyákok se.

Rögtönzött Balkán

Olvasónktól, Dinosztól, vagyis polgári nevén Nedermann Dénestől hangulatos útleírást kaptunk. Izgalmas tájak, pálinka, tenger: az MZ Racing Club kitett magáért, bejárták azokat az utakat, amelyekre legtöbben csak vágyunk, de el sosem indulunk. Olvassanak, hajrá.

Nagyjából félúton vagyunk Fricivel, a Durmitorban már várnak a többiek. Ervin és Nóri autóval, Bobek TL 1000-el, Levi VFR-el érkezett a találkozóhelyre. Jön az SMS, ők már megérkeztek: mikor kérjék ki a söreinket? Még két óra és ott vagyunk, kivéve, ha a mutáns montenegrói kamikaze cserebogarak invázióját nem tudnánk leverni. Rögtönzött racing a hegyek között – Frici előnyben van a versenygumikkal, én viszont nem látok szürkületben, így jobban bevállalom a kanyarokat kavicsdarabkákon is. 1:1. Megérkezés, öröm, söröm... aztán még néhány. Most két éjszaka pihenő lesz úgyis a jól ismert apartmanunkban.

Reggel gyalogtúrával nyitunk, megnézzük a nemzeti parkot. Egy kis frissítő úszás a kristálytiszta tóban, majd később Levi húzza előttem a lapátot a csónakban. Estebédre a fennsíkon rendezkedünk be. Frici, Levi és én korábban érkezünk, keresünk egy kellemes helyet. Ücsörgünk a fűben a hegyoldalon, megnézném, milyen lehet itt télen. Éppen szerelem össze a kempingbicókat, mikor hirtelen pálinka és benzinfőző szaga csapja meg az orromat. A durmitori hűvös szél dobja át a hegy túlsó oldalára.

Már feljöttek a csillagok is, Istenem Bobek, sosem lesz kész az a lecsó... persze hiába a kérdés, már mindjárt jó, még fél óra. Nóri, te kérsz lepkét bele? Ok, akkor a hatodikat már nem engedem beleszállni.

Hajnalban kelünk Fricivel, mert a megbeszéltek szerint mi innen elszakadunk a csapattól, hogy az albán Alpokban is terepezzünk egy kicsikét. Cél Teth, tehát a legmagasabb csúcsra is felmegyünk! Sportmotorokkal nehéz lenne, úgyhogy a többiek mennek a tengerpartra. Lábujjhegyen zörgetem a zacskókat Bobek ágya mellett, nehogy felkeljen. Szerencsére három nap múlva megmondta, hogy csak Frici V2 rakétára hajazó motorhangjára kelt indulásunkkor.

A Tara-folyó kanyonjában tartunk keletnek, mikor útlezáráshoz érkezünk. Ez meg milyen hülyeség, hagyjátok már magatokat. Kikerülve a rögtönzött sorompót (eldöntött fenyőfa), indultunk a bunkerek országa felé.

Egy jobbos kanyar után hirtelen égő barikádra lettünk figyelmesek az út közepén, és közben dinnye nagyságú szikladarabok hullottak az égből, szétrobbanva a betonon. Sosem láttunk még erdőtüzet, szóval nem kerítettünk neki nagy feneket. Egy rövid időt még áldoztunk a megfigyelésre, hogy milyen ívben szállnak a törmelékek, aztán síró kuplunggal nekivágtunk. Aztán egyre nagyobb lett a füst és közvetlenül mellettünk égtek a fenyők és dőltek az útra. Egy pillanatra azért ránéztem a GPS-re, de szerinte itt nem kellene lennie semmilyen apokalipszisnek.

Öt méter pattogás a sziklákon, égő fák odébb húzása, motor berúgása, első fenyőn ugrasztani kell, hogy a könyök ne szoruljon be a parázsló gyökérzetbe. A lezárás túlvégén éppen a helyi tűzoltó kapitány ecsetelte a Montenegro News stábjának, hogy lezártak minden utat, se ki-se be. Aztán két MZ-s jelenik meg a barikádok mögül magyar zászlóval. „Are you crazy?” Szerinted?

Az albán terephatáron unott őr állít meg, gyors navigálás, 70 km a célig, a Shkodrai tó partjáig. Akkor még nem gondoltuk, hogy a következő 70 kilométeren nem fogunk kettesbe kapcsolni. Irtózatos terep, sziklák, por, vízmosások, szédítő kanyonok és persze 40 fok. Szemben egy szétpakolt IFA kapaszkodik a félsávos murvaúton, kanyarban megijedek, kimegy a motor eleje és már fekszem is a szakadék szélén. Látom jön Frici is, megijed, majd mellém fekszik.

A szuszogón keresztül ömlik a nyitott sisakjában a benzin, én alig birok felkelni a röhögéstől. Kiélvezem a pillanatot: Frici ugyancsak röhögve fúj nyálhabot a benzinből. Az IFA személyzete is segít felállítani és megtartani a lejtőn a motorokat, amíg a teherautó kikerül. Bal első kereke a levegőben van a manővernél! Nem semmi.

Kész, nem bírom tovább, pihenjünk. Mennyit mentünk? Kérdezi Frici, aki már túl van a barátságon. Nem hazudok neki, 7 km-et 1 óra alatt. Szimpatikus kecskeszar, felette 20 centivel bokor pusztul. Kettő közé beférünk? Be! Benzinfőző, bab, alvás. Mellettünk 40 centire porolnak a teherautók, szevasztok, duda!

3 órával és 20 km-el odébb jéghideg vizű hegyi patak tör elő a kövek közül, állj, fürdünk! Hirtelen ötlettől vezérelve ruhástól. Ja, hogy ebből sár lesz, ha elindulunk? Késő délután érünk az albán kempingbe, lefürdünk a madárrezervátumáról híres tóban, majd sör! Pancsolás közben azon vitázunk, hogy melyikünk motorjával induljunk a városba? Egy legalább maradjon meg, mert láncot azt senki nem hozott.

Vacsorára dinnye és sör, majd sms, hogy jön Azolee utánunk CBR-rel, hajnalba ér hozzánk. Megyek is ki elé, vezetem a táborhoz, majd élménymesélés kifulladásig. Reggel melegre ébredek egy sátorban: tehát nem álmodtam.

Reggeli burek a shkodrai körforgalmában ülve, majd jön az ötlet, Zoli megpróbálja az albán alpokat CBR-rel. Helyi emberke jön ismerkedni, kérdezi merre megyünk, mert Zoli ne haragudjon, de azzal a motorral nem fog az MZ-k után jönni. Terepre érve három részre szakad a csapat.

Fricivel a 2700 m-es csúcs közelébe kapaszkodunk, természetesen terepen, nincs is más út. Első kerekem nem sokat van a talajon, legalább nem kopik a gumi. A kék-fekete motoromon minden fehér az út porától, csak a négy ujjam alatt látszik némi festék a kuplung és fékkaron.

Dombtetőn pihenés, oda már ne menjünk motorral! Micsoda? Na jó, ki tud tovább menni!? Esésig megy a meccs! Itt mindketten azonos pontot kapunk, nagyjából háromnegyed távon. Rögtönzött konzervebéd, majd napozás a hűvösben. Szemben hófoltos csúcsok, egy pásztor is feltűnik a völgyben, alattunk 123-as Mercivel zúznak a helyiek... senkik vagyunk.

Egy darabig mentünk még Theth felé, de mikor észrevettük, hogy az lent van a völgyben, inkább visszafordultunk. Frici nagyon elkapta a ritmust, nem bírtam követni. Ő a murvaút szélén, a szakadéktól 20 centire motorozott, igaz, ott egyenesebb volt a talaj. Én tuti beleszédültem volna, szóval inkább zötykölődve süllyedtem a tengerszint közeléig.

A Zolival beszélt találkáig van még egy óránk, fürödjünk még egyet a tóban, mert meggyulladunk! Két pont között a legrövidebb az egyenes, szóval ilyen szellemben indultunk neki a szemre 5 km-re lévő tónak, hónaljig érő pampákon át.

A legelő (?) talajából nem sokat láttunk, csak húztuk szépen a gázt kiállva a nyeregből. Egyszer csak megakad a motor, majd feldob úgy 1 méter magasra és visszaesek a csomagokra. Akurva... Valami villanypóznának ásott gödörbe futott az első kerék és a blokk úgy megakadt a lyuk szélében, hogy azt hittem kiszakad a vázból. Szerencsére a kipufogókönyököm felfogta az ütést, csak az mihályodott meg egy kicsit – egyébként el sem estem. Később próbáltam beadni Fricinek hogy mindez tudatos volt; talán elhitte.

Egy kis patakátkelés hengerfejig érő vízben, taps a helyiektől. Zoli ír, hogy CBR-rel tér-idő kontinuumot ugrott, azt se tudja, hogy hány óra. Keressük meg Leviéket és írjunk neki, hova jöjjön. Elindultunk tehát északnak a tenger felé, megjegyzem, négy napja nyaralunk, de még nem láttuk a tengert, ez már haladás! Montenegrói határhoz közel útszéli árus, ásványvizes palackokba töltött olívaolajat kínál, vészfék, rendőrfordulás. Levihez nem mehetünk üres kézzel!

Bar városát elhagyva Bobek integet az út szélén, „hé szevasztok!” Később érkezik Zoli is, újra összeverődik a csapat. Élménymesélés: Zoli CBR-es útja, erdőtűz, albán Alpok nekünk, náluk reptér közelében csövelés, tengerparti főzőcske. Átadjuk az ajándékot Levinek, rögtön két kortyot iszik belőle.

Fürdés a tengerben, sör, fürdés, majd sör, amíg neki nem állunk elkészíteni – az összes konyhai eszközünket és benzinfőzőinket felhasználva – a túra legjobb fogását, a tonhalas kagylótészta bari szikla módra nevű ételt.

Nagyon szép helyen, egy meredek sziklafalon rendezkedtek be társaink. Alattunk a tenger, felettünk tűlevelűek, szemben a nap zuhan, meg nyeljük a csíkokat is. Még a hálózsákjaink alatt rothadó, szétdobált kotongumik se zavarnak ma. Igazából semmikor. Bobek, Levi és én kiülünk a sziklákra pálinkázni, biztos ami biztos. Szállnak a bölcs szavak, bár igazából nem emlékszem rájuk. Matt. Az élesre erodált szikla nagyon vágja a kezem, hogy fogok én felmászni?

Reggel halászni indulok, hiszen halat ígértem reggelire. Először kagylót fogok csalinak, majd búvárszemüveg, damil, és horog felhasználásával már űzöm is a halakat. Sikerült is fognom két darabot, Levi már pirítja is az albán olajon a fokhagymát.

A homokos partú Ulcinjba most is ellátogattunk, este óváros nézés (ezt eddig kihagytuk), közben csajok bámulása, majd hajnalban tengerben motorozás az alumínium alkatrészeink legnagyobb örömére. Nem is kell ennél jobb reggeli frissítő, mint két személlyel sokadnaposan tengelyig érő homokban küzdeni a hullámokig.

Az Ostrogi kolostor felkutatása után a Kotori öböl felé tartunk, gyors és MZ szakaszra osztódva. Mivel minket csak egyszer büntettek meg a rendőrök gyorshajtás miatt, időt nyertünk a sportosakkal szemben, akiknek többször kellett magyarázkodniuk.

Az öbölbe tartó 3 sávos szerpentinen Bobek előz ki a TL-el, én 120-as tempóval döntöm a nagy ívű kanyarban, ő valószínűleg 200 felett, térde lent van az úton. Egy perc múlva már lent is vagyunk, látom Levi, a sokszoros MZ kupa bajnok ül a TL-en, így már mindent értek.

Érdekes, ahogy a meleg sós vizű tenger és a hűvös vízalatti források vize keveredik. Alul a meleg sós, felül a hideg édes, mindez opálosan keveredve. Strandolás közben látom, hogy egy részeg tag boldogítja Bobeket, félig magyarul, félig szerbül magyaráz neki MZ-ről, Szerbiáról, gatya részegen. Ebből verés lesz...

Aztán Levi, Frici és én, mi is barátkozunk egy évek óta ide járó szerb társasággal, Draganékkal, baráti sör, néhány szó magyarul, „Anyuka baszakszik”. Félkezű csávó osztja az észt, szívjuk a cigit az egykori malom romjai mellett. Na, igyunk még egy kört, csak Levente, vedd le magadról az albános törölközőt, azt itt nem szeretik, szól Dragan.

Kapjuk az infót Bobekéktől, hogy ők átmennek János (részeg emberke a partról) közelben lévő hajójára iszogatni, menjünk majd utánuk. Már sötét van, mikor cuccainkat a strandon hagyva elindulunk a kikötőbe, ahol több nagyobb hajó van Jánosra bízva, ő amolyan gondnok itt. Uszályok van egymáshoz kötve, azokon keresztül kell átugrálni a hajókra. A mi állapotunkban, sötétben, lámpa nélkül nehéz feladat volt, de megcsináltuk. Hallgatózunk, hogy vajon melyik hajón lehetnek a többiek, nehogy a végén valami orosz csempészek közé keveredjünk, bár biztos jó cápaeledel lennénk.

A hajó tatján beszélgetünk, a viharos szél és a hullámok kicsit megnehezítik a járást, ülést, létezést így késő este. Hogy a fenébe kerültünk ide? Aztán Ervin szól, hogy a Mercibe tették mindannyiunk cuccát, de a strandon nem parkolhatunk, át kéne állni. Félmeztelenül, mezítláb motorozunk vissza Levivel, majd 15 percet babrálunk a kocsi mellett, mire rájön, hogy mi hogy működik az autón.

Csak most ne jöjjön rendőr, mert ezt már nem magyarázzuk ki. Annyi csomag van benne, hogy a tetőre kell pakolni, hogy beférjen Levi. Tetőre tehát csak felszórva a táskák, majd elindulunk a közeli parkolóba.

Vissza a hajóra, majd hajnalban egy focipályán találtuk magunkat. Próbáltuk hatalmas férfi agyunkkal kiszámolni, hogy ha reggel feljön a nap ki, hogy lesz árnyékban., de ez nem jött be mindenkinek. Még Dragantól kaptuk a tippet, hogy a falu focipályáján nyugodtan aludhatunk, az közterület, és különben is, reggel 7-re hozza nekünk a pálinkát. Az kicsit korán lesz koma!

Zoli bureket és üdítőt hoz, kis reggeli pihenés. Dragan pálinkája után pedig indulunk Dubrovnikba. Városnézés, strandolás és a kuparii szétlőtt, üresen álló szállodakomplexum körbejárása után visszaindulunk Montenegróba.

Bobek már lebeszélte Jánossal, hogy az estét a hajóján töltjük, a kabinokban fogunk aludni. Bobek és Levi eltűntek a hajókonyhán (tengeri halászlét készítettek a csapatnak János halaiból), Zoli horgászással próbálkozott, mi pedig többnyire mókáztunk a fedélzeten és mindenféle hajós felszerelést próbáltunk nem a rendeltetésének megfelelően használni.

Néhány korsó után már a Titanic jeleneteinek 70 százalékát lejátszottuk az eredetileg búvárhajóként funkcionáló bárkában. Legjobb, mikor Smith kapitánynak öltözve, fehér tengerészsapkában csuktam rá Ervinékre az egyik vízzáró rekesz ólomnehéz ajtaját. Szeretleeeek, sose felejts eeeel!

János fennhatósága alá két hajó tartozott, a kisebb búvárhajó, és a nagyobb partmenti kotróhajó. Utóbbi luxus-tiszti kabinjába rendezkedtünk be Levivel a hajótestben. Apró kis szobák, tükörrel, éjjeli szekrénnyel, mosdókagylóval. Az ágy kicsi, de nagyon kényelmes volt. A tenger klattyogására aludtunk el, ahogy a hajótestet verte a hullám.

Az éjszakai viharos szél, a Bora megtette jótékony hatását és álmunkban elszakította a kotrógép hajókötelét. Jánost is sikerült megfelelően szétoffolni, így ő sem nézett rá este. Így reggel az öböl felé kifordult többszintes hajót még vissza kellett játszani a móló mellé. Közös erővel kihúztuk, tengerészcsomó, éljen.

Könnyes búcsú után Boszniába indultunk, hogy megebédeljünk az öregnél. Sajnos a régi ismerős nem volt jelen a fogadójában, de így is teli ettük magunkat a felkínált helyi ételből. A pincérgyerek meglepődött, hogy a 15 fős bőségtálat 10 perc alatt bepusziltuk heten. Levi még kérne kenyeret, van még zsír tunkolni.

Útközben gyakran cserélgettük egymás között a különböző motorokat, hogy máshol fájjon az ember háta, keze. Így történt, hogy ebéd után felültem Levi VFR-jére és elindultam Mostar felé. Kis idő múlva feltűnik, hogy nem nagyon jönnek a többiek, várok, várok, sehol senki. Kicsit aggasztó volt, hogy kilométerenként mértek a rendőrök, a VFR tartalékon, Mostar még messze, sötétedik, nekem pedig semmilyen iratom, forgalmim, pénzem és telefonom nem volt, mert mindez Levinél, az MZ-n volt.

Egy kis térképböngészés után a fényszóró fényében rájöttem, hogy valahol nagyon elnéztem az utat, emiatt leszakadtam a többiektől. Beérve Mostarba szinte benzin nélkül vártam a várostáblánál. Eközben Leviék már réges-rég megérkeztek, és több csapatban indultak el felkutatni engem. Egy óra múlva látom, jön Levi az MZ-n. „Hát hol voltál Dinosz, már az egész bosnyák maffia téged keres!”

Beérve a kempingbe vettük észre, hogy menet közben elhagytam Levi csomagjainak egy részét, és csak a szakadt gumipók lifegett a hátsó ülésen. Szerintük biztos a közeli reptéren hajtottam a motort 240 km/h-val és a menetszél még a csomagokat is levitte. Visszaindultam, de szerencsére hamar meglett a cucc. Közben megérkeztek Ervinék is, így újra összeállt a nagy csapat. Gyors sátorverés után (utoljára Albániában nyitottam ki) behajtottunk a városba két személlyel. Gyorsulgatás, egykerék, móka. Levi volt a pilóta az MZ-men, én meg hátul imádkoztam, hogy ne csússzunk ki a locsoló vizén a kanyarban. Még az én térdem is lent volt az aszfalton.

Reggel elmentünk még a kempingtől 1 km-re Buna folyó forrásához kávézni egyet, ami egyébként Európa legnagyobb forrása, másodpercenként 43 ezer literes vízhozammal. 60 m magas sziklafal alatt egy barlangból bukkan elő a türkizkék színű „kész” folyó. Mondtam reggel a többieknek, ismerek egy jó helyet kávéhoz, egy kis forrás. Közvetlen az asztalok mellett folyik el a víz, benne pisztrángok. „Na, Dinoszt ismerve, valami csordogáló mocsárhoz visz minket.” - szólt Levi. Aztán leesett az álluk...

Reggeli után utoljára is szétvált a csapat, Zoli egy napot még túrázott Horvátországban, Ervinék kocsival indultak Debrecenbe, Bobek és Levi felrakta utánfutóra a motorokat és hazaautóztak, mi pedig Fricivel az MZ-ken nekivágtunk a hazaútnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.