Rég halottak, csak még nem tudnak róla

Dominikán két keréken

2013.04.13. 06:30
Dominikán a motorozást is úgy csinálják, mint minden mást: csak lazán, egyszerűen, minden sallangtól mentesen. A fél magyarországnyi állam Hispaniola szigetének keleti felét foglalja el (a nyugati felén Haiti található). Tízmillió lakójából sokan nem túl gazdagok, és talán még többen eléggé, vagy nagyon szegények – a két keréken közlekedés számukra nem annyira az élvezetről, hanem a lehető leggazdaságosabb helyváltoztatásról szól. Illetve, egy eléggé jelentős rétegnek a megélhetésről: a szigetországban nemcsak autóval, de motorral is lehet taxizni. A motoconcho-kon a vezető mögé simán felpréselődik két felnőtt, és a fuvar ára töredéke a négykerekű taxikénak.

A motortaxisok nemcsak településen belüli, de hosszabb fuvarokat is vállalnak, meg lehet például beszélni velük, hogy vigyenek ki egy elhagyatottabb, szép partszakaszra (tudják az összes jó helyet), majd estefelé szedjenek össze, és vigyenek vissza a szállásra.

Aggódni felesleges, ott lesznek értünk a megbeszélt időpontban. A motoconcho-sok türelmes, stressztűrő emberek, bírják a tűző napot, a huzatot, az esőt, de egyvalamit nem szeretnek: ha hozzájuk érünk. Főleg, ha egy férfiember teszi ezt. Dominika egy macsó karibi ország, kérem, még a végén félreértené a szituációt az utca népe.

Egy este a sok gyaloglástól elfáradva és a kis utcák hálózatában eltévedve magam is felpattantam egy bérmotorra. Egy brutálisabb fekvőrendőrön átugratva (sok van belőlük, mert csak ezekkel lehet rászorítani a dominikaiakat a sebességhatárok valamelyes betartására) majdnem lerepültem az ülésről.

Ijedtemben reflexszerűen megragadtam a derék fiatalember derekát, mire olyan hanglejtéssel mordult rám, mintha a kutyáját fegyelmezné. Attól kezdve csak az ülés mögötti majrévasat szorongattam.

Érdekes ellenpontként a merev szexuális álláspontot képviselő dominikai férfiak karnevál idején lelkesen öltöznek be a legrikítóbb jelmezekbe, és bőszen riszálják órákon át a feneküket – de hát, mint egy híres karibi dalban áll, nem lehet az ember fából, ki kell rúgni a hámfából.

A motoconcho megnövelt kapacitású változata az utánfutós barkácsfogat. A változatos anyagokból készített, 4-6 személyes vontatmányokat a motorbicikli után akasztják, és máris nagyobb bevételt lehet realizálni egy-egy fuvarral.

Érdekes módon ilyen, Ázsia több országában is elterjed öszvérekkel csak az északi, Atlanti óceáni parton találkoztam. Lehet, hogy délen, a Karib-tengernél ez is olyan gay dolognak számít, mint motorostaxist ölelgetni.

A kétkerekűek palettája igen színes, a rangsorban legalul a 20-40 éves gyötrésük alatt minden felesleges elemüktől megfosztott mopedek állnak. Ezek, akár a mindent kibíró macskák, már a kilencedik életüket élik, de lehet, hogy a tizediket: rég halottak, csak még nem tudnak róla.

Gyenge teljesítményük és az állapotuk miatt taxizni sem lehet velük: ridegen tartott igavonó szamárként szolgálják a gazdáikat, akikkel lesz majd miről beszélgetniük, ha a túlvilágon összetalálkoznak. Gyakran használják őket teherszállításra, kevés nehéz tárgyat, vagy sok könnyűt bírnak el, a tulajok gyakran szerelnek a csomagtartóra műanyag gyümölcsös ládákat vagy szerelődobozokat.

Ezekből a kiszolgált jószágokból egyébként világkörüli vándorkiállítást lehetne szervezni, „Tisztelet a régi mérnököknek” címmel, tuti siker lenne. Rájuk van horpasztva, karcolva, kenve, ütve-vágva az egész életük, minden motor egy kész romantikus kalandregény, némi Rejtő Jenő-i beütéssel.

A csúcson természetesen a nagy HD-k és a gyors utcai sportmotorok trónolnak: ezeket általában motoros turisták bérlik, illetve hozzák magukkal. Dominikán ugyanis minden motorozásra csábít, és az izgalmakat csak fokozza, hogy sok helyen pocsékak az utak, és hogy a helyiek szeretnek életveszélyesen vezetni.

Elég csak a térképre nézni, a kristálytiszta vizű tenger mellett futó parti utaktól az alföldi síkságon a rizs- és cukornádültetvények között futó vidéki csapásokon át a magashegyi ösvényekig sokféle út- és terepviszonyt ki lehet próbálni.

A két véglet között helyezkednek el a változatos állapotú tömegcikkek: robogók kisebb-nagyobb blokkokkal, egy szinttel feljebb a 125-ös, 170-es, 250-es Suzuki, Honda, Yamaha motorok, és rengeteg kínai gép, Zongshenek, Lifanok, ilyesmik. Biztosan vannak valahol magas színvonalon felszerelt szervizek is, de a javítások nagy részét az út mellett, a járdaszélen, meg a házak udvarán végzik, sógor-koma-szomszéd-jóbarát kalákában.

Láttam olyan nagy forgalmú műhelyt is, ahol szintén a járdán dolgozott a teljes személyi állomány. A motorolaj, a benzin, a brigéciol és minden egyéb erősen környezetkárosító anyag vígan folydogált a járdaszegély mellett, néhány alkotórész elpárolgott az erős napsütésben, a többi meg lecsorgott a csatornába.

Ami a közlekedési szokásokat illeti, hát azok lazák csak igazán. Az autózásról szóló rövid posztban már leírtam, hogy van ugyan kresz-szabályok, de csak azért, hogy a lehető leggyakrabban át lehessen hágni őket. A cél a minél hatékonyabb előrejutás, és ebben senkit nem gátolhatnak holmi hülyeségek, mint elsőbbségadás kötelező, egyirányú utca, megfordulni tilos, maximális megengedett sebesség 40 km/h. Motorral aztán végképp nem.

Könnyen felveszi egyébként az ember a ritmust, hiszen világjárási alapszabály, hogy a legokosabb alkalmazkodni a helyi szokásokhoz. Rómában tégy úgy, mint egy római, Dominikán közlekedj úgy, mint egy dominikai. Különben meghalsz. Vagy hamar a baleseti sebészetre kerülsz. Azt meg nem kéne, mert az egészségügy Dominikán sem egy sikertörténet.

Tegyük még hozzá, hogy bár elvileg a bukósisak kötelező, talán ha tízből, de inkább húszból egy ember viseli, azok is inkább csak jelzésszerűen. Aki nemcsak felteszi a fejére, de ráadásul még be is csatolja, az nyilván tényleg buzi. Aki mögött, előtt, mellett és felett még legalább öt-hat személy kapaszkodik a motoron, az meg nagycsaládos.

Na de, félre az aggódással, más tarde, mañana, mañana! Élj a mának! Egyvalamit gyorsan megtanul az ember a karibi térségben: az élet arra való, hogy élvezzük, amennyire csak lehet. A baj így is, úgy is elér mindenkit, ha nem előbb, akkor utóbb, parázni tehát felesleges.

Isten különben sem teremtette volna meg a rumot, a szivart és a szexet, nem beszélve a motorkerékpárról, ha nem lett volna velük valami célja – például egy kis ízelítőt adni a túlvilágból, ahová mindenkinek meg van váltva a jegye, bár az hála az égnek titok, hogy mikor fordul be érte a sarkon a fekete motoconcho.