Már az utolsó adag zoknik is a szárítón lógnak, a környék boltjait kifosztottam. Talán nem árulok el titkot, idén ismét a helyszínről közvetítjük a legendás Isle of Man Tourist Trophy utcai motorversenyt.
Szombat délben indulok, ha minden igaz, estére megérkezem, pont aznap, amikor az első versenyt futják a szigeten. Feltéve, ha az idő engedi. Az elmúlt napokban három alkalommal törölték az edzéseket, amely nagyon megnehezíti a versenyzők dolgát, különösen az újoncokét.
Nagy összesítésekkel így nem szolgálhatok, találgatni meg úgyis felesleges. Az eddig egyetlen értékelhető edzést pont tegnap esete futották, a két leggyorsabb McGuinness és Bruce Anstey. Egyre többen aggódnak a jövő heti időjárás miatt, hiszen az előrejelzés szerint most is napsütésnek kellett volna lenni, de estére valahogy mindig megérkezett az eső. Bízom benne, hogy a versenyeket megtartják, és a juhokon kívül kétszázzal száguldó gépeket is láthatok.
Nagy esélyesként tartják számon az angol Superbike bajnokság nagyágyúját, az ausztrál Josh Brookes-ot, aki Guy Martin csapattársaként idén először áll rajthoz a TT-n. Kíváncsi vagyok, hogy egy ízig-vérig pályaversenyző, hogy boldogul egy utcai versenyen.
Egy biztos, mindenki őrülten várja az idei versenyt, hiszen a TT előtt két héttel megrendezett North West 200 szinte összes futamát lefújták a szervezők, olyan ítéletidő kerekedett az ír kikötővárosban és környékén. Eddig sajnos úgy tűnik, a pocsék nyár továbbra is kitart, a szigetországban a megszokottnál is hűvösebb és csapadékosabb az idő.
Nem csüggedek: a hét folyamán megpróbálok minél több képet és videót készíteni, valamint írni. Terveim vannak, hogy ezekből mi valósul meg, meglátjuk jövő hét vasárnap. Ezen a versenyen minden kiszámíthatatlan, de igyekszem két síkon gondolkodni és még több felé szakadni, hogy valami értelme is legyen a kirándulásomnak.
A TT rajongókat több részre oszthatjuk. Néhányan elégedettek, ha nézőként eljutnak, mások külön bohóckodást találnak ki, hogy kicsit rájuk irányuljon a figyelem. A legsúlyosabbja megpróbálja megszerezni a rajtengedélyt. Aki ehhez nem elég bátor, azon töri a fejét, hogy tűnhetne ki úgy a tömegből, hogy a TT keretein belül motorozik a pályán, de mégsem közvetlen életveszélyben. Utóbbiak kitalálják, hogy motoros pályabírók lennének. Évente tömegével érkeznek levelek a szervezők felé a világ minden tájáról, melynek tárgya: én is lehetek motoros pályabíró?
Ők azok fickók, akik általában fehér Yamahákon közlekednek, sárga dzsekiben, fekete bőrruhában, és szintén akkorát ugratnak a Ballaugh Birdge-n, mint az állat. Nemrég hivatalos sajtóközleményt adtak ki a szervezők, hogy támogatási szerződést hosszabbítottak a Yamahával, és továbbra is a japán gyár látja el motorokkal a pályabírókat. A kölcsönös könnyezést követően, a félreértések elkerülése érdekében odafirkantottak néhány sort a motoros pályabírókról.
1935 óta alkalmazzák őket a TT-n. Feladatuk, hogy egy baleset esetén villámgyorsan a helyszínre érjenek, ellássák a sérültet, és megvárják, míg a mentők kiérkeznek. Természetesen komoly elsősegélyvizsgát kell tenniük, és a motoron is tisztességes elsősegélycsomag van. Ha egy pályabejárás során kisebb szennyeződéseket észlelnek az úton, vagy eltakarítják, vagy értesítik a helyszíni pályabírókat.
Kizárólag meghívásos alapon működik a dolog. Feltétel, hogy ismerje a hegyi pályát, és nem csak úgy „ukkmukkfukk”, TT vagy Manx Grand Prix versenytapasztalattal kell rendelkeznie. Minden évben nyolcat jelölnek ki a feladatra.
Az idei évben ez nyolc Manx Grand Prix győzelmet és egy TT dobogót jelent. Nem rossz arány. Megjegyzem, mindig akad olyan hülye, aki megpróbálja megelőzni őket. Az esetek többnyire nem végződnek jól, bár a motoros pályabírók kellően intelligensek, és a „gyorsakat” előre engedik. Néha meghalni.