A rakenroll halott?

14. Harley Davidson Open Road Fest

2013.06.12. 12:46

Szinte mindenkinek magyarázkodnom kellett. Mi a tökömnek megyek én a Harley-találkozóra? Nincs Harley-m, eszeveszett találkozórajárós sem vagyok, akkor meg? Egyedül Pistikének nem kellett fejtegetnem. Jött ő is. Se Harley-ja, se találkozókra nem jár. Mostanában. Régebben viszont rendszeresen csettegtünk el ilyen-olyan motoros klubok által szervezett bulikra.

Amikor azt mondom, régebben, akkor úgy kell érteni, hogy utoljára olyan tíz éve voltunk, talán pont Alsóörsön. Vagy Újszilváson. Vagy Sirokon, emlékszik a fene. Nem is a cél volt a lényeg (bár azért Siroknak mindnél jobb volt a hangulata, leszámítva, mikor Schuszter Lóri ordítva buzizott a mikrofonba, az inkább kínos volt), hanem csak az számított, hogy a haverokkal elindultunk valahová, motoron.

Mostanra már minden haver alól kikopott a motor, vagy csak széjjelszéledtünk. Pistike viszont napi szinten használja a katonai kinézetű Izsét, én a Kawasakival jövök-megyek, egy napot mindketten ráértünk. Most sem a találkozó volt a legfontosabb, de jó ürügy volt az együtt gurulásra. Lent meg találkozunk régi ismerősökkel, lesz rakenroll, motorok, Balaton, mi kell még?

Pénteken kora este azzal kezdtük, hogy megálltunk a budapesti Harley szalon előtt, rituálisan megtekintettük a Pistike által sok-sok évvel ezelőtt készített Captain Americát, ami a totemoszlop tetején áll télen-nyáron. Aztán, ha már Easy Rider a téma, eldobtuk az óránkat, meg a mobilunkat, irány a szabadság.

Sőt, hogy igazán szabadnak érezzem magamat (meg hogy ne lógjak ki a tórslusszpánikos harlisták közül), egy felmosó fejet megcsonkítva kormányvég-hínárt szerkesztettem a Kawára. Hadd kapjon bele a szabadon száguldó szél, vagy mi. Na, jó, a telefonomat nem dobtam el, mert különben honnan tudnám, milyen időjárás lesz, meg azért viccnek drága lett volna. Nem, az évek óta nem ketyegő órát sem érdemes a környéken keresni. A hínár viszont csodásan lobogott: Hit the road, Jack!

Belemotoroztunk a naplementébe, egy métert sem mentünk autópályán. Nem az Izsnek való, gondoltuk (tévedtünk, egész tempósan lehet vele gurulni), de igazából nem jó az senkinek. Motorral ritka gusztustalan dolog autópályán berregni. Ezerszer jobb volt a régi hetesen menni, az országúti tempó pont elég gyors, hogy ne aludjon bele az ember, de nem is túl kapkodós, lehet élvezni a szagokat, illatokat, meg a látványt. A hínár is sokkal boldogabban lobog ilyen sebességnél. A lemenő nap fényénél megpillantani a Balatont valahol Fűzfő magasságában már egészen giccses volt.

Az alsóörsi kempingnél nem volt nagyon nagy tömeg, pillanatok alatt bent voltunk, a motorokat letámasztottuk, és mivel készpénzzel sehol nem lehet fizetni, feltöltöttük a karszalagunkra fűzött csipet. Még mielőtt bármit is csinálhattunk volna, Pistike zokogni kezdett, amit teljesen meg tudtam érteni.

Az orrunk előtt támasztottak le egy Suzuki XN85 Turbót. Igen, az első motor a Harley találkozón, amitől párás lett a szemünk, egy széria Suzuki. Pistike sok-sok évvel ezelőtt egy ilyenből faragott merevvázas szörnyet. Évekig (nem) készült, de végül elég látványos darab lett.

Az egyik sátorban a Sapka Művek gondozásában megrendezett Custom Show zajlott, itt kötelező volt megjelennünk. Egyrészről a nemzetközi hírnévre szert tett Time Machine fantázianevű motort Sapka és Pistike együtt építették (három hónap alatt!), tehát a szervező régi barát. Meg aztán a motorokra is kíváncsiak voltunk.

Ügyesen voltak összeválogatva a gépek, mindenki találhatott neki tetszőt, és szerencsére nem csak Harley-k kerülhettek a dobogókra. Sapka elmondása szerint a show egyfajta kultúrmisszió, nem verseny, ezért nem is volt első, meg második, meg tizedik helyezett. Csak az számít, hogy az emberek lássák, milyen sokféleképpen lehet egyedivé tenni egy motort. Voltak csillió forintból, csúcsminőségű alkatrészekből megépített, meg kis költségvetéssel, olcsó gépekből átfaragott motorok is. Érdemes végiggörgetni a galériát, biztos, hogy mindenki talál neki tetszőt.

A Harley-találkozó egyik legfontosabb jellemzője, hogy lényegesen kevesebb H-D van, mint minden más márkájú motor. Ez csak akkor baj, ha a nem Harley tulajokból néhány sör után előtör a Harley-irigység. Mással nem tudom magyarázni, hogy miért csak és kizárólag japánmotorost láttam a tömegben gumit füstöltetni, meg tiltáson üvöltetni a motort. Áll az istentelen barma az emberek közt, tövig rántja a gázkart, a szorgos japán szakemberek által megtervezett mérnöki mestermű szempillantás alatt tízezres fordulat fölé pörög, majd letilt. Aztán a fordulat visszaesik, de tartja a barom a tőgázt, megint letilt, visszaesik, megint letilt.

Drá-dá-dá-dá-dá-dá, dadogva ordít a gép, biztos imádja az ilyen használatot. A boldogan vigyorgó segg meg élvezi, hogy mindenki őt nézi, mert ő ilyen kemény. Innen üzenném: nem, öreg, nem kemény vagy, hanem fogalmatlan hülye. A motorodnak is ártasz, meg a jó ízlésnek is. Csak azt nem értem, miért van a legtöbb ilyen ökörnek lévai rendszáma. Tényleg ezért motoroztak ide Szlovákiából?

Az egyik sátorból ZZ top szól a ZZ Copy előadásában. Néhányan lóbálják rá a karjukat, meg bólogatnak, de nem vált ki nagy eufóriát a tömegből. Ugyanebben a sátorban egy fél órával később már nyomorog a tömeg. Éppen ezeréves Hungária sláger üvölt a hangszórókból, a színpadon pedig Dévényi Tibi bácsi. A mixpult mögött kever az öreg, be is jelenti a következő előadókat: Dzsóón Travolta és Ólivia Nyúton Dzsóón, a két nagyon kedves sztár, akik az ő műsorában is voltak. A Grease-egyvelegre Tibi bácsi is énekelget a színpadon, nagy a sikere a motorosok(?) között, néha még a mikrofonba is belekiabálja: Teddibój-Teddibój! Lehet, hogy valaki már mondta neki, hogy igazából azt éneklik a szimpatikus sztárok, Tell me more, tell me more!, de ha már egyszer megszokta a teddibojt az elmúlt harmincöt évben, minek változtasson rajta.

A többi sátorból, kocsmapultból is inkább csak langyos slágerek, 20-30-40 éves rock számok mennek. Mindenfelé bő negyvenes férfiak és nők, pár harmincas fazon. Oké, én is vén vagyok, mint az országút, de mindenki más is? Csak a régi nótákat ismerjük? Ha igen, akkor gyerekek, a rakenroll halott. Ha nincs senki, aki új számokat csináljon és játsszon, nincs, aki rázza rá, akkor kész, a rakenrollt be lehet szántani. Mondjuk kimaradtunk a Tankcsapda koncertből, igaz ők sem mai csirkék, de rendesen tolják az új számaikat, népszerűek is – talán nincs még minden veszve. Meg persze voltak a hosszú hétvégén más bandák is a programfüzet szerint, biztos jó rokkot nyomtak, de péntek estére nekem ez jutott.

Éjjel kettő körül már azért pilledünk, de a franc se akar sátrat állítgatni a sötétben. A parthoz közel letámasztottuk a motorokat, közéjük nejlont, arra a hálózsákok, aztán szunya. A héten ez az egyetlen kellemesen langyos éjszaka, egy csepp eső sem esett. A tűző napsütés ellenére kilencig húztam a lóbőrt. Néha jól esik igazán nomád módra a szabad ég alatt, ruhában aludni. És ébredés után visszafogottan reggelizni: rétest, buktát, meg lángost tuszkoltunk még kómásan a szánkba.

Világosban végre rendesen meg lehetett nézni a motorokat, meg a mindenféle árusok is kipakoltak. Aki előző nap nem vágta tönkre a motorját, mehetett motordurrogtató versenyre, az igazán kemények szkanderben feszülhettek egymásnak, volt mindenféle program, hogy ne unatkozzanak a messziről jött vándorok. Hátul, a sátrak közt azért jól látszott, tényleg nemzetközi a társaság, olaszok, németek, osztrákok mindenfelé. Sokan tényleg motorral jöttek, nem csak trélerre pakolták a gépet, hogy aztán a kempingben rotyogjanak vele.

A sok külföldi motoros klub közül egy emelkedett ki igazán. Náluk messzebb senkinek nem volt székhelye. Nyugat-afrikai bikerek, az azért már valami, mi? A fene se gondolta volna, hogy Bissau-Guineában ilyen motoros élet van. A világ tizedik legszegényebb országának képviselői nem szarral gurigáznak. Matt fekete V-rodok álltak a klub magyar rendszámú, Fleetwood Providence busza mellett. Jól menő bissaui vállalkozók alkothatják a klubot, ha a nem éppen diszkont-árú V-rodokat ilyen, használtan is negyvenmillás lakóval húzogathatják. Vajon a bissaui rendszámú Harleykat kétévente kigurítják vizsgázni? Vagy Bissauban is van levelező tagozat? Csupa izgalmas kérdés.

Egy kicsit eláztunk Budapest felé, de ennyi kellett a tökéletes, 24 órába sűrített találkozó élményhez. Sajnáltam, hogy lemaradtam a Totalcar Sokadalomról, de ezt is fogom mesélni egy darabig. Még emésztem a látottakat, egy újabb évtizedre feltöltöttek, ha meg tompulnak az emlékek, irány újra Alsóörs.