Aldo Drudi fogalom, nevéhez kötődik szinte minden, ami a MotoGP világában a grafikáról szól. Mégsem ezt tartja fő életművének, sokkal inkább a fejlesztéseket, amelyek egy adott szituációban motorosok életét menthetik meg. Irodájából panoráma nyílik a Rimini-Cattolica öbölre, és a legendás hegyre. Talán nem véletlenül, hiszen itt kezdődött minden.
Szakmáját tekintve ipari formatervező.
Igen, de a munkám több, mint színek és rajzok egyvelege. Ha viccelni akarok, ott van melletted Graziano Rossi sisakja 1980-ból, és Valentinóé tegnapról, de a közte eltelt harminc évben azért más is történt. A két ruhagyárnál (Dainese, Spidi) fejlesztett biztonsági felszereléseket tartom a legfontosabbnak. Folyamatos a kapcsolatom Costa doktorral, aki a fő iránymutatásokat adja. Minden bukás egyedi és speciális, ezeket tanulmányozzuk a fejlesztések előtt. Egy háromszög csúcsa vagyok, mint a védőfelszereléseket gyártó cég tervezője. Az olasz labdarúgó válogatottnak is terveztem már mezeket, de a foci nem érdekelt, a gerincprotektorokat választottam. Úgy gondolom, itt az ideje valami nagy robbanásnak, mert a nyak továbbra is védtelen. A feltételek megvannak, csúcstechnológiát alkalmazunk mindenütt. Akár egy nagy összefogás is lehetne a gyártók részéről. A motortervezés is közel áll a szívemhez, a Ducati Macchia Nera-t még én alkottam. Persze tudom, hogy ez nem a legjobb időszak a hasonló tervek megvalósítására.
Meséljen valamit a Drudi Performance-ról.
Ez a háromszobás lakás, ahol most ülünk. Az elmúlt években lett volna lehetőségem fejleszteni, és kialakítani egy önálló márkát, sisakkal, bőrruhával, kiegészítőkkel, de az nem az én világom. Nem akarok termelni, a fejlesztés érdekel, a dolgok kitalálása, és megtervezése. Négy ember dolgozik itt, és még két fő Riminiben, egy kis műhelyben. Ők festik a sisakokat, önállóan működnek. Nem akarok pénzt elvenni senkitől, ezért is maradtunk ebben a struktúrában.
Milyen iskolákat végzett?
Művészeti középiskolába jártam, beltéri formatervező szakon, majd a firenzei egyetem építész szakára. Így sikerült meglógnom a katonaság elöl, később megcsináltam egy kétéves grafikai iskolát Firenzében.
Mindig imádtam a motorokat, de egy pillanatig sem hittem, hogy a hobbim és a szakmám valahogy összegyúrhatom. Óriási szerencsém volt, sokan segítettek és támogattak, köztük Lino Dainese is. Nehéz volt a kezdet tőke nélkül, de a családom lehetővé tette, hogy a saját utamat járjam. Egy céget akartam alapítani, ami csak az enyém, én irányítom, így belekezdtem a sisakfestésbe. Először a bátyámnak, majd magamnak készítettem egy-egy bukót. Sötét és halványpiros volt, a tetején egy prérifarkassal a meséből. Rajongtam Barry Sheene-ért, neki Donald kacsája volt, innen jött az ötlet.
Hogy került kapcsolatba a versenyzőkkel?
Húsz éves koromban kezdődött minden, Graziano Rossival. A bátyám volt az urbinói Skorpió diszkó főnöke. Stefania, Valentino mamája meg elég sokat járt oda, nagy haverságban volt a diszkósokkal. Ezért Graziano is elég gyakran megfordult a helyen. A bátyám meg mindig mondogatta, hogy az a hosszú hajú fickó ott egy tehetséges motorversenyző: Graziano Rossi. A hosszú hajával meg a csíkos pólóival kitűnt a tömegből. A testvérem kitalálta, hogy szponzorálja Grazianót. Ötvenezer lírát fizetett neki versenyenként, hogy a ruháján ott legyen a diszkó neve. A logót én készítettem, és elvittem Grazianónak Pesaróba, ahol egy varrónő felvarrta a bőrruhára. Aznap sokat beszélgettünk motorokról, a végén pedig lefixáltunk egy találkát a panoramicára (Cattolica és Pesaro közötti hegyi útszakasz), közös gurulásra, ahol összeakadtunk az egyik Benelli tesztpilótával. Versenyzés lett belőle. Graziano nyert, mögötte én, a tesztpilóta meg harmadik. Rossi után sorban jöttek az olasz versenyzők, végül Loris Reggiani összehozott Kevin Schwantz-cal, aki elég sok időt töltött ezzel a „helyi motoros maffiával”. Ő volt az a versenyző, akivel bemutatkozhattam a világnak, és nála használtam először a fluor sárgát.
A versenyzéssel nem próbálkozott?
Graziano mindig nyaggatott, de soha nem volt elég pénzem. Ez akkoriban csak úgy működött, ha volt egy saját versenymotorod. Emlékszem, egyszer alaposan felspannoltam magam, odaálltam apám elé, és felvetettem neki a témát. Ő meg csak rám mosolygott és válasz nélkül magamra hagyott. Így nem lettem motorversenyző.
Tizennégy éves koromban sok illegális versenyt rendeztünk a barátaimmal. Leadtuk a drótot, megadtunk egy helyszínt, időpontot és tódultak a fiatalok. Emilia Romagna tartomány volt akkoriban az autó- és motorgyártás szíve, Modenában a Ferrari, Pesaróban a Morbidelli.
Nem bosszantja, hogy a rengeteg sikeres projekt ellenére mégis mindenki úgy ismeri, mint Valentino Rossi házi grafikusát?
Nem, de néha jó lenne, ha mást is tudnának rólam az emberek. Egyrészt ott lóg a falon Mamola, Schwantz, Doohan sisakja, aztán a ruhák, az ujjprotektoros kesztyű, a sokéves együttműködés Costával. Mutatok valamit, ez itt a Compasso d'Oro elnevezésű nemzetközi díj, melyet minden évben a legjobb formatervezőnek és a terméket gyártó cégnek adnak át. A Dainese T-age bőrruháért 2001-ben én kaptam a díjat. Nagyjából akkor fejeztem be a gyárral való közvetlen együttműködést, és nem tudtam, hogy Lino jelölteti a ruhát. Egy bennfentes ismerősöm azonban felhívott, én meg mindjárt Dainesét. Elmondta, hogy kedveskedni akart és meglepetésnek szánta. Nagyon jól esett, amikor megnyertük, hiszen olyan neveknek ítélték már oda, mint Pininfarina vagy Philippe Starck. A dolog pikantériája, hogy a milánói díjátadó idején Ausztráliában voltam, mert Valentino akkor szerezte élete első ötszázas világbajnoki címét, amit nem akartam elszalasztani.
Hogy néz ki egy megbízási folyamat?
Első körben pszichológiailag kell meghatározni a megbízót, agresszív, vagy inkább nyugodt, visszafogott jellem. Fontos a származási ország, teljesen eltérő karakterű lehet egy ausztrál, olasz, vagy egy amerikai versenyző. Itt van Colin Edwards, a múltkor is kérdezem tőle: „Milyen sisakot szeretnél Indianapolisra?” Mire ő – valami kib@szott hadsereges minta legyen rajta. A folyamat egyébként gyors, egy-két nap alatt mindent lefixálunk papíron, és ha megvan a végleges verzió, azonnal munkához látunk. A bajnokokkal sokkal könnyebb. Konkrét ötletekkel érkeznek, de tisztelnek annyira, hogy az én javaslataimat is elfogadják. A fiatalokkal más a helyzet, néha imára kulcsolom a kezem. De ez a munkám, szeretem csinálni.
Előfordult már, hogy annyit bukott egy versenyző a hétvégén, hogy elfogyott a sisak?
Nem egyszer. Régebben két-három sisakot festettünk egy évre, sőt bőrruhát is csak kettőt-hármat kaptak a versenyzők. Szükség esetén kérhettek még év közben. Ha mégis leamortizálódott az összes egy hétvégén, én is csak azt tudtam javasolni, használjanak fehéret. Mostanában már sokkal több felszerelést kapnak a szezon elején.
Hogy lesz valakiből az Arai, Dainese és a Spidi házi tervezője?
Amikor eljöttem Dainesétől szabad voltam, és kicsit körbenéztem a piacon, nem tudtam kivel dolgozhatnék együtt. Aztán leültem beszélgetni Nicola Dalla Granával, a Spidi alapítójának fiával, akivel előtte is jó volt a kapcsolatom. Tetszett a stílusa, nagyon ambiciózus és fiatalabb nálam. Az Arai is megvárta, míg eljövök a Dainesétől. A japánok amúgy is nagyon tisztelettudóak, amíg élő szerződésed van egy céggel, nem keresnek. Amikor megtudták, hogy szabad vagyok, kértek tőlem néhány grafikai javaslatot, gyártásra szánt sisakokra, mert látták, hogy a versenyzőimnek készített replika sisakok jól fogynak. Végül elfogadták a terveimet és a termelési vonalon is megkezdtük az együttműködést.
Milyen technikát használ a sisakoknál?
Mindent: airbush, festés, matricázás. Sokan megkiabáltak már, hogy miért nem kézzel festem a sisakokat. A mai világban csak profi eszközöket használunk, én pedig egyiket sem vetem meg. Legyen az nyomtató, számítógép grafika, vagy akár festés. Előfordul, hogy felragasztunk egy matricát egy megfestett sisakra, aztán felviszünk még egy réteg színt, és így tovább. A lehetőségek száma végtelen. A végeredmény érdekel, hogy az egész mennyire áll össze művészi alkotássá. Egyébként is, néha a megrendeléstől számított két napon belül kész kell lenni egy sisaknak.
Emlékszem, hogy 2005-ben Valentino nem az ön által készített grafikát használta.
Így volt, eldöntöttem, hogy nem dolgozok neki többet. Túl sok hibát követett el velem szemben. Biztos én is ludas voltam, de a felgyülemlett személyes sérelmek miatt azt mondtam: vége. Idősebb vagyok, mint ő, nem akartam vele folytatni. Aztán 2005 végén eljött hozzám egyedül, és férfiként, négyszemközt megbeszéltük a dolgot. Elnézést kért, én is tőle, átbeszéltük a hibáinkat és a múltat, majd megkért, hogy folytassuk a közös munkát. Azóta jobb a kapcsolatunk, mint valaha. A nehéz időkben is mellette voltam, kicsit olyan, mintha az öcsém lenne.
Van kedvenc versenyzője?
Őt nagyon kedvelem, jó vele dolgozni, egy energiabomba, de mindegyik versenyzőmet szeretem, a régiekkel is jóban vagyok. Amikor kezdtem, nagyjából egyidős voltam a versenyzőkkel. A mai gyerekek húsz-harminc évvel fiatalabbak nálam, és imádom őket. Magamba szippantom a belőlük áradó energiát, mert erősek, lobbanékonyak, és engem is fiatalon tartanak.
Van olyan versenyző, akit visszautasítana?
Hogyne, Stoner például közéjük tartozik. Néhány éve dolgoztam vele, még mielőtt világbajnok lett. Elkészítettem neki a rajtszámát az ausztrál zászlóval díszítve, de nem tudtunk egymással kommunikálni. Kértem tőle javaslatokat, amire nem reagált, végül ki sem fizette és meg sem köszönte. Ilyen emberrel nem tudok együtt dolgozni.
A legérdekesebb megbízása?
Mindig izgalmas kitalálni egy új grafikát, viszont a védőfelszerelések megtervezése a legnagyobb kihívás. Kifinomult és összetett folyamat manapság motorosruhát gyártani. Nem elég a megfelelő protektorok megtervezése, napra késznek kell lenned a divat, valamint a színek világában is. Régen összeült harminc ember, és sörözés közben kitaláltak egy ruhát, ez már nem működik.
Van valaki, aki esetleg továbbvihetné a manufaktúrát, ha ön nyugdíjba vonul?
Ezen még nem gondolkodtam, de Stefano (Drudi alkalmazottja, a szerk.), a jobb kezem, talán folytathatná és népszerűsíthetné a márkát. Gyermekem nincs, akire hagyhatnám. De mint mondtam, az agyam olyan, mint egy húszévesé, ezért korai még erről beszélni.