Öccse szerint Rossi nyerni fog Brünnben

2013.08.24. 20:42

Izgalmas hétvége elé nézünk, volt már betörés is, de főszerep azért még mindig a motoroké.

Drága játék MotoGP versenyre járni, tudjuk ezt régóta. A jegyárak lassan az egekben, bár szurkoló még így is akad. Az idei évtől minden weblapnak súlyos pénzbe kerül akkreditálnia magát egy hétvégére. Értem, köszönhető ez a megannyi lopkodásnak, hiteltelen információnak. Mert másolni egyszerűbb, mint megírni valamit. Ez amúgy jó dolog, viszont a mi szempontunkból baromira rossz, hiszen soha egyetlen anyagot nem loptam, amit írok kizárólag saját, nem mások által megírt fordítás.

Érdekes dolgok történtek mind a pályán, s azon kívül egyaránt. Kezdem azzal, hogy szerda éjjel titokzatos idegenek próbálták meg feltörni Cal Crutchlow, Colin Edwards és állítólag más versenyzők lakóautóját. Erre eddig nem nagyon volt példa. Azt nem állítom, hogy mindenki fél, sőt inkább elfelejtenék az esetet, viszont szájuk íze feltehetően nem kellemes.

Crutchlow édesapja úgy mesélte, éjfél körül, fia barátnője Lucy furcsa hangokat hallott, és felrázta Cal-t. Igaz, az idegenek elszaladtak, de alaposan megrongálták lakóautójuk ajtaját. A következő áldozat Edwards volt. Mikor meghallotta, azonnal rájuk rontotta az ajtót és alaposan megkergette őket. Természetesen nem találták őket. Derek Crutchlow szerint szerencséjük volt, hogy Edwards legendás fegyvergyűjteményéből egyet sem hord magával a versenyekre.(?)

Az edzéseknek vége, az eredmény, több mint érdekes. Cal Crutchlow ismét az első helyről indulhat a vasárnapi versenyen, ami egy „felgyógyult” élversenyzőkkel tarkított mezőnyben szenzációs eredmény. Biztos vagyok benne, a rendezők extra felárat számolnának azokon a sajtótájékoztatókon, melyeken az angol szerepel. Nyilatkozatai és reakciói felérnek egy Stand-up comedy-vel. Első helyét követően állítólag beszólt a Yamaha versenyigazgatónak, Lin Jarvis-nak, hogy hiába költöttek egy zsák pénzt a gyári motorok tesztelésére, mégis gyorsabb volt mindegyikőjüknél. Néhányan továbbra is esőre számítanak a holnapi versenyen, ő erről hallani sem akar. Amikor megkérdezték, hogy mennyire zavarta az edzésen kialakult nagy forgalom, azonnal kifejtette véleményét a z ügyről. „Soha nem érdekelt senki, mindig a saját köreimre és saját edzésemre koncentrálok. Természetesen nem szeretem, ha követnek, én sem szoktam ezt tenni.”

Sokan azt feltételezték, hogy miután a Ducatihoz igazolt, a Yamaha visszavesz tőle egyet, s mást. A mai nap ennek pont az ellenkezője történt, még Lorenzót is négy tizeddel verte. A hetedik helyről rajtoló Rossi viszont aggodalmát fejezte ki az edzésen kialakult tülekedés végett. Úgy gondolta, túl sokáig vártak egymásra a versenyzők, sokszor nem mertek kezdeményezni, a vége pedig az lett, hogy mindenki egyszerre robbantott. Az olasz elmondta, a fékezésnél adódtak gondjai, de a verseny miatt nem aggódik, ha jól rajtol és közel kerül az élmezőnyhöz, némi szerencsével, sokkal előrébb léphet. Megítélése szerint a pálya adottságai kedveznek neki, több ponton előzhet. Féltestvére, Luca Marini, aki jelenleg olasz Moto3-as bajnokságban versenyez, testvére győzelmére számít. Az öcsi Misanóban már szabadkártyával rajthoz állhat a Grand Prix mezőnyében.

A Hondák ismét szárnyaltak. Egy Marquez mögött kifogott szélárnyéknak köszönhetően, ezúttal Alvaro Bautista, a Gresini csapat versenyzője végzett előkelőbb helyen.  Személy szerint örülök a szatellit motorok eredményeinek, ha valamelyik nyerne, talán visszanyernénk hitünket abban, hogy a Grand Prix igenis a keménytökű gyerekek sportja.

Rendkívül sok angol szurkoló érkezett Brno-ba. Tudjuk, a britek óriási motorsport rajongók, de kétségtelen, hogy Crutchlow szárnyalása segített a jegyeladásban.

Végeredmény


1. Cal CRUTCHLOW GBR Monster Yamaha Tech 3

2. Alvaro BAUTISTA SPA GO&FUN Honda Gresini

3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team

4. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team

5. Jorge LORENZO SPA Yamaha Factory Team

6. Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech3

7. Valentino ROSSI ITA Yamaha Factory Team

8. Stefan BRADL GER LCR Honda Team