Rossi és a család

2013.09.17. 14:45

Misanóban még a lányok bugyija is sárga. Ez alap, nem kérdés, vitára sem érdemes. A Doktor nem volt egyedül, de mégis negyedik lett.

Nem, most nem, egészen másra gondoltam. Engedjék meg ezt a rendhagyó anyagot, hiszen mindenki tudja, hányadik lett Lorenzo, Marquez és a többiek, az egész a könyökünkön jön ki. Talán még bulvár és szenzációértéke sincs, ennek ellenére úgy gondolom, hogy a Gyorsasági Világbajnokság legyökerezett rajongóit mégiscsak foglalkoztatta a tény. Luca Marini nevét egy hét alatt mindenki elsajátította, Valentino Rossi féltestvére, az angyalian kékszemű nagyfiú szabadkártyával rajthoz állt a misanói versenyen. Kétséget kizáróan az emlegetett sárga bugyogók átnedvesedtek, ez a fiú annyira jóképű, hogy ilyen nincs is. Még szerencse, hogy motorversenyző, és nem Justin Bieber. Ez a cikk most róla szól.

Kívülállóként röviden annyi: Luca Marini 1997-ben született, édesanyja Stefania Palma, édesapja Massimo Marini. Rossival tehát anyai ágon testvérek, apja menedzselte, s teszi ezt talán még mindig. Jelenleg a Twelve Racing csapatában motorozik az olasz bajnokság Moto3-as kategóriájában egy FTR-Hondával. Lucának ez a második idénye, jövője egyelőre nem tisztázott, főleg most, de ne szaladjunk előre.

A nemzetközi sajtó nyomása elkerülhetetlen volt, tudta ezt a család is. Mondhatom talán azt, hogy a motorozás mellett talán ez volt a második legfontosabb dolog karrierje során. Légy gyors, de ne hülyülj meg attól, hogy a bátyád a világ legjobban kereső, és napjaink legjobb motorversenyzője. Biztos nem volt egyszerű, talán keménynek kellett lenni, de úgy gondolom, a hozzá közel álló embereknek sikerült megteremteni, és megőrizni a gyermeki léleknek megfelelő légkört.

Luca nevelése részben tudatos, részben spontán módon történt. Szülei nem akarták, hogy motorversenyző legyen, de azt tudták, hogy ilyen háttérrel nehezen kerülnék ki a kérdést, így inkább ötévesen megmutatták a helyi gurunak, Tiziano Tamagnininek, aki azonnal lecsapott a fiúra. A szakember óriási lehetőséget látott a gyermekben, s már akkor úgy gondolta, klasszis bátyja nyomdokaiba léphet, főként azért, mert sokkal higgadtabb, feleannyira szeleburdi, mint Rossi volt. A véleményt egyébként mamája is osztja – „Nyilván különböznek egymástól, de sok ponton nagyon hasonlítanak. Szerencsére a pozitív dolgokban. Mindketten nagyon jók a tanulásban, a zenében, nagyon kedvesek és barátságosak. Ja és mindketten remekül futballoznak. A barátaik szeretnek velük lenni és ez nagyon jó. A legfőbb különbség talán az, hogy míg Valentino állandó késésben van és általában el is szokott késni, addig Luca rendkívül pontos és mindig mindenhova időben odaér.”

Luca már gyermekként komolyan vette a dolgokat, még a minimotoros bajnokságban versenyzett, amikor már arra is odafigyelt, mit egyen vacsorára, s az adott kaja milyen hatással lehet a szervezetére. Nagy izmokat szeretett volna, bár Tiziano erről eredményesen lebeszélte, s meggyőzte, a motorversenyzéshez nem óriási izomkolosszusokra, hanem fenomenális állóképességre, és atlétikai adottságokra van szükség. A kaja vége felé hosszú perceken át tartó előadással rábeszélte még két szelet húsra, zárásul kért neki két gombóc fagyit. Tamagnini amolyan csendes őrült, zseniálisan kezeli a gyermekeket, s ők is viszont kedvelik.

Luca soha nem volt különc, rendesen járt általános iskolába, a hétvégi futamok ellenére is. Rendkívül jól tanult, a tanárok szerették a csendes srácot, akinek kedvenc tárgya a matematika volt. Szerette a számítógépes játékokat, és a focit. Hetente három edzésen vett részt, a helyi csapatban is játszott, bár úgy tudom, hogy még a tavalyi idényt is ledarálta a motorversenyek mellett.

A tudatosságról talán annyit, hogy Massimo 2010-ben úgy saccolta, fia két év múlva a Moto3-as bajnokságban fog motorozni. Egy napot sem tévedett, minden a terv szerint haladt, Luca tavaly debütált a kategóriában. A kezdeti nehézségek után az idei szezonban szárnyalt, az olasz bajnokság második helyén áll. Már az év elején megpendítették a húrt, mely szerint rajthoz állhat szabadkártyával a misanói futamon. Az időpont közeledtével, és a remek eredményekkel biztosítottak mindenkit, Marini ott lesz a világbajnoki mezőnyben. A nemzetközi nyomás folyamatosan nőtt, a verseny közeledtével szinte napról napra hatványozódott. A motogp.com szüntelenül anyagokat közölt a fiúról, hol interjúkkal, hol videókkal bombázta a rajongókat, és adta mindenki tudtára, ne aggódjanak, megjött a hivatalos Rossi utánpótlás.

Megértettem volna, ha a verseny előtti napokban elzárják a külvilágtól, hiszen valljuk be, ez a figyelem még egy tizenhat évesnek is túlzás, szinte képtelenség a tárgyra koncentrálni. A Luca körül kialakult helyzetről azonban még a szülők is másképpen gondolkodtak, néhány évvel ezelőtt. Apja úgy fogalmazott – „Nagyon nehéz megóvni a külső támadásoktól. A legfontosabb az, hogy nyugodt maradjon, képes legyen koncentrálni és felkészülni a versenyekre. Erre törekszünk, ami néha igen nehéz, de mindig az ő érdekei a legfontosabbak.” Édesanyja pedig így – „Nincs szükség arra, hogy megóvjuk bármitől is. Nagyon fontos, hogy Luca a saját akaratának megfelelően cselekszik. Minden döntés az övé. Ha motorversenyző lesz, akkor nem azért, mert Valentino Rossi öccse, hanem, mert így gondolja. A motorozás most nagy szenvedélye, de senki sem befolyásolja, sőt Valentino is próbál a háttérbe húzódni a témát illetően.”

A misanói futam előtt egy héttel úgy döntöttek, jót tenne neki, ha idegen légkörben, új pályán is versenyezne egyet, ezért benevezték a spanyol bajnokság albacetei fordulójára. Az erős mezőnyben végül hetedikként ért célba, mely bíztató előjelnek számított. Következett Misano, a fotósok őt fotózták, testvére rajongói félszemmel őt figyelték, a kamera rögzítette, nem volt menekvés. Az edzéseket szépen, nyugodtan felépítette, úgy tűnt, nem idegesíti magát, s meggyőzték, hogy a futam a tapasztalatszerzésről szól. Az edzések során egy másodpercet javított, s a harmincötös mezőny huszonkilencedik helyét szerezte meg. A rajtot követően aztán bekövetkezett a rémálom, az, amelyre még Luca sem számított. Rosszul startolt, felidegesítette magát, az első kanyarban óriásit bukott az utolsó helyről. Luca Marini első világbajnoki versenye egyetlen kanyart sem élt meg.

Talán frusztrálta, hogy bátyja rögtön hatodik lett debütáló versenyén? Nem tudjuk, bár gondolom, a bukás után legszívesebben két kutyájával, Cesarével és Ceciliával töltötte volna idejét. A motorversenyzés már csak ilyen. A pofonokból fel kell állni, s még a győzelem íze is más lesz. Továbbra is osztom Tiziano véleményét, Luca valóban őstehetség, talán csak másfajta törődést igényel. Úgy tűnik, mentálisan talpra állt, s az olasz bajnokság hétvégi, utolsó, mugellói versenyére koncentrál, ahol némi szerencsével és hibátlan teljesítménnyel, akár még a bajnokságot is megnyerheti. Összetettben második helyen áll, huszonhárom pontra lemaradva riválisától. A tabellán őt követő versenyző, és közte, pedig csak kilenc pont van. Futamot még nem nyert, de a hétvégén erre készül. Mugellóról anno így nyilatkozott – „Kedvenc pályám, imádom azt a helyet. Jó lenne, ha az első futamgyőzelmem ott szerezném. Nemcsak én kedvelem, hanem anyukám is. Egyszer egy verseny után felsurrant a pályára egy robogóval, és végigmotorozott rajta.”

A legbosszantóbb talán mégis az, hogy Marini jó eséllyel pályázott az olasz szövetség csapatának jövő évi motorjára, a világbajnokság Moto3-as kategóriájában. Jelenleg a helyzet bonyolult, s kétségtelen, a bukás nem tett jót a tárgyalásoknak. Bár a bajnoki cím nagyot lendíthetne a dolgain, feleslegesen kockáztatni nem szabad, mert még a második helyét is elveszítheti. Kíváncsian várom a folytatást, és a lehetőségeket. Ha a szövetség visszalép, nem tartom kizártnak, hogy Rossi jövőre mélyebben a zsebébe nyúljon, mégiscsak a testvéréről van szó. Tény, hogy ezt a felvetést bátyja rendszeresen cáfolja, és többször mindenki tudtára adta, jövőre még nem kíván saját csapatot alapítani.