Valentino Rossi két-három éves eltiltással sújtaná Marc Marquezt, amiért összeakaszkodott csapattársával, Dani Pedrosával az Aragón Nagydíjon. Rossi a versenyt követő sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban, melyet azzal indokolt, hogy legalább lenne még két-három, jobb éve a MotoGP-ben, majd nyugodtan visszavonulhatna.
A helyzet közel sem volt ennyire komoly, a tavulliai természetesen viccelt, miután nagy nehezen ismét dobogóra állt, főleg Pedrosa bukásának köszönhetően. Azért csodálatos küzdelemben Bautistát is legyőzte.
A MotoGP újabb spanyol nagydíja meglehetősen unalmas lett volna, ha nincs az, ami tizennyolc körrel a vége előtt történt. Pedrosa kultúrember módjára viselkedett, bár Rossi vicces beszólását ő talán komolyan is gondolta, huszonnyolcadik születésnapjának délutánján.
Marc Marquez senkit nem kímélt, ismét a határon motorozott, mígnem hibát vétett. Egészen aprót, amolyan nüánsznyit, de ez most épp elég volt ahhoz, hogy csapattársát kivonja a küzdelemből. Az unalmas verseny végül izgalmassá vált, Marquez nemhogy megszeppent, az eset után azonnal felvette a ritmust, és elhappolta a győzelmet Lorenzo elöl.
Gondolom minden rajongó látta, nem is elemezném hosszasan, Marquez rontott az egyik kanyarbementnél, inkább kiengedte a motort külső ívre, de pechjére súrolta Pedrosa motorjának hátulját. Komolyan gondolom, utcán előfordulhat, hogy erősebben egymásba ütközhetünk séta közben. Igen, ezt feltételezem, de a televízióból is körülbelül ennyi látszott.
Miután Marquez külső ívre engedte Hondáját, Pedrosa beérkezett a kanyarba, és annak közepén, a kigyorsítás megkezdésekor már repült is, mintha csak egy kilencvenes évekbeli highsider bemutatón lennénk. Senki nem értette mi történt, de a futam végén azonnal megállapították Pedrosa szerelői a bukás okát. A kipörgésgátló kábel elszakadt, a kontroll megszűnt, Pedrosa meg repült. Mi sem bizonyítja jobban, hogy kedvenceink mennyire alkalmazkodtak a technikai vívmányaihoz.
A történet itt nem ért véget, megindult a „dulifuli”, de kívülről inkább úgy tűnt, ismét nem Pedrosa szította a hangulat, sokkal inkább menedzsere, Alberto Puig. Marquez egyértelműen elismerte, hibázott, egy pillanatra sem akarta mentesíteni magát a következményektől. Késő délutánra odáig fajult a dolog, hogy a Dorna körlevelet küldött, a versenybíróság tárgyalja a történteket, de döntés csak Sepangban fog születni, miután alaposan meghallgatták mindkét versenyzőt.
Az eset nem kisebb diplomáciai port kavart a Repsol Honda háza táján, mint Hernádi nemzetközi körözése. A csapat egyik szeme sír, a másik nevet. Pedrosa irgalmatlan, évek óta tartó pechszériájára nincs magyarázat, ő valóban az a versenyző, aki tudása alapján rég megérdemelte volna a világbajnoki címet, de valami balszerencse mindig érte, amely keresztülhúzta számításait. Ezt csapata is tudja, talán ezért is lojálisak vele mind a mai napig. Többen a Hondát is hibáztatták, mondván gyatra tervezés volt ez a kábeldolog egy dollármilliókat érő versenymotoron, David Emmett szakújságíró azt is megemlítette, hogy a Ducati biztonsági okok miatt kettő szenzort használ.
Az ügyet mindenképp meg kell vizsgálni, ebben egyetértek. Egyrészt, mert bukással végződött, másrészt, mert a szenvedő alany, pont a világbajnokság egyik esélyese. A dolog pikantériája mégis az, hogy Pedrosa bemutatkozó évében, 2006-ban szintén elkövetett egy hasonló hibát, mikor saját csapattársa, Nicky Hayden alól kiütötte a motort Estorilban, amikor az amerikai élet-halál harcot vívott a világbajnoki címért Rossival. Maradjunk annyiban, nem Pedrosán múlott, hogy Hayden mégis világbajnok lett. Jelen helyzetben erről szó sincs, Marquz már a futam előtt is 34 ponttal vezette a bajnokságot csapattársa előtt, elcsépelt szakzsargonnal élve, legfeljebb elveszítheti az idei címet, annyira magabiztosan uralja a világbajnokságot.
Ha az előbb felsoroltak ellenére Marquezt mégis „bűnösnek” találják, többedmagammal úgy gondolom, legfeljebb újabb két pontos büntetéssel róhatnák meg, így lenne neki összesen négy, amely szerint a mezőny végéről kellene indulnia Sepangban. Marquez képességeit ismerve, neki nem jelentene nagy gondot a felzárkózás, a pálya adottságai kedveznek a gyors, előzni vágyó versenyzőknek.
A történet legszűkebb keresztmetszete talán mégis Marc Marquez személye. Nem túlzok, ha azt állítom, sokan sejtették, hogy a királykategóriában is brilliánsan fog motorozni, viszont arra azért kevesen fogadtak volna, hogy ezen a szinten oktatja a komplett mezőnyt. Ellene még Lorenzo precizitása és zsenialitása is kevésnek bizonyul, azért ez már döfi. Sokan kiabálhatnak most ellenem, hogy mekkora szerencséje volt, hogy megúszta a bukásokat komolyabb sérülés nélkül, szám szerint mind a tizenkettőt, s hogy Lorenzo kulcscsonttörését maga Lucifer idézte elő fekete tapadósdresszben. Az a helyzet, hogy a hangoskodóknak igazat kell adnom: igen, óriási szerencséje volt, nekik viszont meg kell érteniük, hogy a motorsport nagy bajnokainak is szüksége van szerencsére, anélkül nem megy. Így van ez Marquez esetében is, felesleges vitatkozni, de attól még kár viharfelhőket és villámokat szórni, valamint azt skandálni, hogy egyszer úgyis megjárja. Gondoljanak csak bele, az ifjú Valentino Rossinak hányszor volt eszement szerencséje karrierje során. Bőven akadt látnivaló ott is. Kétszáz felett a füvön Suzukában, Biaggiank köszönhetően. Repkedő Nastro Azzurro Honda a doningtoni lejtős részen, amely úgy szétszakadt, hogy még maga Soichiro Honda sem lett volna képes azonosítani.
Eddig folyamatosan az a szóbeszéd járta, ha Rossi visszavonul, szinte vége a MotoGP-nek, miatta járnak versenyre a szurkolók. Marquez megjelenésével ez a kétely feloszlani látszik. Ha nem is akkora rocksztár, mint volt az olasz fénykorában, személyisége legalább annyira laza és szórakoztató, képernyőre termett, eladható figura. Egy olyan versenyző, amelyről a spanyolok korábban álmodni sem mertek, egy savanyú Pedrosa, vagy egy hisztérika Gibernau után. A rendezőnek maga a Kánaán, megvan Rossi utódja, ráadásul honfitárs, s hab a tortán, hogy a Repsol embere. Tulajdonképpen mind a Dorna, mind pedig a Honda erről álmodozott, főleg azok után, hogy korábban képes volt olyan kompromisszumokat kötni, melyben Stonert közönségkedvenc versenyzőként próbálta értékesíteni.
A Hondának ezen felül újabb elégtétel, hogy hasonlóan eladható, tiniket magába bolondító versenyzője utoljára talán Rossi volt 2001-ben, majd 2002-től az ő személyiségét is alaposan regulázni próbálták. Már most kristálytisztán látszik, Marquez esetében igyekeznek nem elkövetni hasonló hibákat, ezért térhódítását és stílusát nem fogják sem határok közé szorítani, sem finomítani.
Úgy tűnik, a MotoGP ismét megtalálta azt a versenyzőt, aki újabb befektetőket terelhet a sport irányába. A kérdés csak az, hogy Marquez mikor fog arra rádöbbenni, mekkora értékké vált, a világ érte ragyogó szemében. Reméljük minél később!
A történet komolyságának érdekében fogadják sok szeretettel az alább zeneszámot.